Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Honvédroham a tómalmi telekért

A Tómalom szomszédságában található több mint 11 hektáros terület értékesítése kapcsán ismét feljelentést tett a rendőrségen az SZDSZ soproni csoportja. A Kisalföld úgy értesült, ezúttal elrendelték a nyomozást.
Fotó: H. F. Az ered180 otthon felépítését tervezik az exkluzív tómalmi lakóparkban.
Mint ismeretes, az önkormányzat még 2000-ben értékesítette azt a több mint 11 hektáros tómalmi területet, amelyen ma már óriásplakát hirdeti, hogy a Honvéd Önkéntes Nyugdíjpénztár lakóparkot épít a szép természeti környezetben. Az a nyugdíjpénztár, amelyik már 2000 novemberében 180 millió forintos vételi ajánlatot tett az önkormányzatnak, de jogi személyként nem vásárolhatott termőföldet.

A történet 1999-re nyúlik vissza

A meglehetősen kacifántos és annak idején nagy port felvert ügy (Kisalföld, 2000. október 20., A vizsgálat lezárult) szálai azonban még 1999-re nyúlnak vissza. Ekkor próbálta meg először – pályázat útján – eladni az önkormányzat az ingatlant. A következő évben is sikertelen volt az általuk kiírt pályázat, de már megtették a lépéseket, hogy a területet építőtelekké minősítsék, hiszen úgy magasabb áron lehetett (volna) értékesíteni. Nem így történt, mert egy újabb – rövid határidejű – pályázat nyerteseként először egy magánszemély, Soproni Somlai Attila lett a telek tulajdonosa – valamivel több mint 82 millió forintért – 2000 decemberében. P azonban már a következő év februárjában értékesítette a pécsi Diligentia Kft.-nek, a vételár kifizetéséig a tulajdonjog fenntartásával, 130 millióért. Az összeget április 11-én kapta meg. Ugyanazon a napon fizette ki tartozását az önkormányzatnak. Addig ugyanis többször kapott halasztást Ágota Gábor volt gazdasági alpolgármestertől. A Diligentia sem sokáig örült az értékes – immár építőteleknek nyilvánított – területnek, mert már a hónap végén 230 millióért továbbadta a Honvéd Önkéntes Nyugdíjpénztárnak. A kör tehát bezárult, hogy közben milyen ügyletek történtek – ha történtek –, azt majd a rendőrség deríti ki.

Megkezdődött

az információgyűjtés


Farkas Gábor alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője megerősítette a nyomozás elrendeléséről szóló értesülésünket, s közölte, a birtokukba jutott újabb ismeretek és dokumentumok alapján ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt valóban elrendelték a nyomozást. Az elmúlt évben a rendelkezésükre álló adatok és dokumentumok még a feljelentéskiegészítéseket követően sem tették indokolttá, hogy érdemben foglalkozzanak az üggyel, azért tagadták meg (2001. október 12-én) a nyomozást. Jelenleg azonban más a helyzet, már megkezdték az információgyűjtést és a kihallgatásokat.
Ágota Gábor volt gazdasági alpolgármester érdemben nem reagált arra a hírre, hogy a rendőrség elrendelte a nyomozást. Mint hangsúlyozta, nincs mondanivalója ebben az ügyben.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tavasszal felújítás kezdődik

Jövőre félmilliárd forintos beruházással megindulhat a fertődi Esterházy-kastély rehabilitációs… Tovább olvasom