Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Hirschler család - A sportos anyuka bajnokai

Hirschlerné Gyolcs Éva valószínűleg attól sem riadna vissza, ha focista unokája feléje rúgná a bőrt.

– A ruhaipariba jártam, nagyon aktív évfolyamba. A kulturális életben nyakig benne voltunk. Bábszakkörre jártunk, énekkarosok voltunk, színjátszó körben tevékenykedtünk, kosaraztunk. Aztán egyszer olvastunk egy hirdetést: lányok mehetnek ejtőernyőzni. Többen jelentkeztünk is.

Összesen huszonnégyszer ugrottam, majd férjhez mentem és ezt a sportot én befejeztem, de távolra nem kerültem tőle. A fiam ugyanis többszörös válogatott ejtőernyős – meséli Hirschlerné Gyolcs Éva, a már boldog nagymama, aki igazi fiús anyuka volt.

Idősebb fia, Péter koraszülöttsége miatt mozgássérült, de a sport az ő életében is fontos szerepet kapott. Úszott, majd íjászkodott, s Éva néni, hogy fiát segíteni tudja, szintén kitanulta a lövészetet. Az MHSZ keretén belül egyik alapítója volt a Lövér Íjász Egyesületnek, s éveken át versenyekre készítette fel a gyerekeket. Ha kellett, íjat fabrikált, tegezt, ujj- és karvédőt, öveket varrt, vagy éppen hordta-vitte az ifjú lövészeket.

Hirschlerné Gyolcs Éva büszke a családjára, a két fiára és az unokájára. A sportrelikviákat ma is őrzi. Fotó: Magasi
Hirschlerné Gyolcs Éva büszke a családjára, a két fiára és az unokájára. A sportrelikviákat ma is őrzi. Fotó: Magasi  


– Azért az igazi sportember Gábor fiam, aki csaknem kilencezerszer ugrott már, válogatott ejtőernyős, örökös magyar bajnok. A Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázis zászlósaként oktat is. Most negyvenöt éves és azt tervezi, hogy az ötvenedik születésnapján lesz a tízezredik ugrása. Hogy izgulok-e érte? Az anyák mindig aggódnak a fiaikért. S nem elég az ejtőernyőzés, most még az ukrán válság miatt is aggódhatok. Békéért imádkozom.

De mi mást tehetnék? Nagyon jó gyerekeim vannak és büszke vagyok az unokámra is, aki az U18-as futballválogatott tagja. Első válogatott mérkőzését tavasszal Sopronban játszotta az osztrákokkal. Szombathelyen tanul, s gyakran tölti nálam a hétvégét – tereli saját gondolatait is kellemesebb irányba Éva néni.

8927 ugrás
Több magyar bajnoki cím tulajdonosa, célba ugrásban örökös bajnok Hirschler Gábor. Három világbajnokságon ezüstérmes lett csapatban. Közel van a kilencezredik ugráshoz.

– Az első ugrásnál még fél az ember, mert nem tudja, mi vár rá, a másodiktól azért tart, mert már tudja. A tizediktől kézi nyitás van, akkor arra kell figyelni. A századik után jön a veszélyes szakasz, mert elbizakodottá válhat az ember, de ha figyel és tanul mások hibájából, ez a sport rengeteg élményt ad – mondta a Kisalföldnek Hirschler Gábor.

Összesen ha hatan vannak Magyarországon, akik ilyen tapasztalt ejtőernyősök, mint ő.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

214 millió forintból újul meg az Erzsébet-kert

Megújul a kert sétaútvonala, kerítése, az egykori felvételek segítségével megépül a zenepavilon. Tovább olvasom