Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Hétfőtől büntetik a gazos területek tulajdonosait

Sopron - A közterület-felügyelők jövő hét hétfőtől büntetik az elhanyagolt, gazos ingatlanok tulajdonosait. Ilyen jellegű problémák főként az újonnan belterületbe vont városrészekben jelentkeznek.
A virágzási időszak beköszönte előtt határozott lépésre szánta el magát a soproni önkormányzat. A közterület-felügyelők jövő hét hétfőtől felmérik az elhanyagolt területeket. Amennyiben gazos ingatlannal találkoznak, büntetni is fognak, ennek legkisebb mértéke húszezer forint.

– A legtöbb ilyen jellegű probléma az újonnan belterületbe vont városrészekben – János-telep, Kutyahegy, Virágvölgy, Pihenőkereszt, valamint az Ágfalvi úti lakópark – adódott – mondta el Boros Géza, az önkormányzat környezetvédelmi referense. – Fontos tudni, hogy a büntetés megfizetése mellett a tulajdonosnak kötelessége elvégeztetni a kaszálást. A célunk a megelőzés, azt szeretnénk elérni, hogy ne legyenek elhanyagolt területek. Így a levegőbe is kevesebb allergiát okozó virágpor kerül. A mostani akció nem azonos a parlagfű elleni védekezéssel. Ez utóbbival kapcsolatban külön kampány is indul.
Mint megtudtuk, a belterületi ingatlanok mellett a közterületeket, árokpartokat, közutak melletti területeket is ellenőrzik. A külterületeken a földhivatal, valamint a növény-egészségügyi és talajvédelmi szolgálat munkatársai járnak el. Senki sem kivétel, az önkormányzati cégek is számíthatnak bírságra. Erre tavaly és tavalyelőtt is volt példa.

Amennyiben a tulajdonos nem kaszáltatja a gazt, hétfőtől büntetésre számíthat. Fotó: Magasi Dávid
Amennyiben a tulajdonos nem kaszáltatja a gazt, hétfőtől büntetésre számíthat. Fotó: Magasi Dávid

A járda mellett is kaszálni kell

Azokban az utcákban, ahol van kiépített járda, az ingatlan és az úttest közötti rész kaszálása az ingatlantulajdonos kötelessége. Ahol nincs járda – például a Lövérek jelentős részén –, ott a telekhatártól számított egyméteres részt kell a tulajdonosnak rendben tartani, a többi városüzemeltetési feladat.

Olvasóink írták

  • 11. bulcsu 2008. június 11. 19:16
    „Nekem igy tetszik ahazam. Miert kell avadnovenyeket lekaszallni,kiirtani. Miert nics helye a sok hulye szemeben!? A vadnovenyeinkbol (aki ert hozza ,az tudja mirol beszelek) mennyi sebet tudtak gyogyitani a regi oregjeink! Mar ezt is uldozik!!!???? Ezt az eletteret is elveszik tolunk!!????????? A novenyismerok osszetudjak szedni (pl;cickafarok,bojterjanfu,kamilla,csallany (tea) . Koztudott hogy a csallanycsipese gyogyit. Nezzetek utana!!!!!!!!!!! Itt mar a vadonelonovenyeket is uldozik,ez altal az allatok (madarak,pillangok,mehek,stb) is elveszik az eletteret. Raadasul a magyarokra raakarjak fogni hogy szegyeljek magukat es penzbuntetessel sujtjak!!!!!!!!!!!”
  • 10. alergia ok nem a noveny 2008. június 08. 22:07
    „Nem a vad novenyek okozzak az alergiat, hanem a legyengult immunrendszer. Igy vegye mindenki a faradsagot, es kezdje az immunrendszeret rendbe tenni es megerositeni, az nem mulik azon, hogy ki kaszal es ki nem. Sajat felelosseg a jelszo!”
  • 9. FREDDY/S 2008. május 31. 05:41
    „Ha az illetékesek egyszer kipróbálják a rendelkezésre álló fűnyíró szerkezeteket, rájönne, hogy a fű nem úgy nő, ahogy a robix haránt-fűnyírónál elő van írva. Az is igaz, hogy kétszer a cég a csapágytengelyt újrahegesztette, mert kibukott a helyéról, majd a 12 cm-es felfüggesztést, de a vágásra csak azért alkalmatlan, mert a vágósebesség és az előtolósebesség nincs szinkronba és a fű nem úgy dől, ahogy ez az otromba szerkezet szeretné. Az ilyen szerkezetet a tervezőjének kellene használni, mert a fű elszaladhat a gép elől. Használható szerkezetre lenne szükség a fűnyíráshoz, nemde...”
  • 8. Sándor 2008. május 30. 09:41
    „A tulajdonosok nagy része erőn felül igyekszik az előtte lévő területeket gondozni. A városüzemeltetés pedig járja végig a várost és nézzen szembe Önmagával annak felelőse.

    A szebb Sopronért!”
  • 7. Olvasó** 2008. május 29. 18:42
    „miracle.
    Bizony,hogy a városi ember is ismeri!:))) Te nem tudtad,hogy Sopron bortermelő vidék? Nagyon sok a szőlősgazda és kertekből is van bőven!Az viszont igaz,hogy a megoldás valóban csak 2 hétre szól,bár én minden hétvégén kapát ragadok,hogy szép legyen a kertem.:))) Gondolom most majd nem győzik a névtelen telefonokat fogadni a közterület felügyelők.:))”
  • 6. miracle 2008. május 29. 17:54
    „Városi ember nem nagyon ismeri a kapát, permetezőt, hólapátot miegymást.
    Gazt kaszálni: 2 hetes megoldás. Újra ki fog nőni.”
  • 5. Feri 2008. május 29. 15:01
    „Nagyon helyeslem ezt a lépést. Az új lakóparkokban a többség rendben tartja a telkét, de vannak egy-páran, akik évente egyszer kimennek, körülnéznek ( senki sem csinálta meg helyettem?) és hagyják tovább nőni a gazt.Természetesen az szívja be azt a rengeteg pollent, aki már ott lakik, és nem az aki megtermelte.
    Remélem a hivatal veszi a fáradtságot, következetes lesz, és a nem ismert tulajdonosokat is felkutatja, megbírságolja és lekaszáltatja a gazt.
    Természetesen idekívánkozik az is, hogy a városüzemeltetésnek példát kell mutatnia!”
  • 4. brrr@gmail.com 2008. május 29. 13:20
    „na és a vasututat?”
  • 3. dudva 2008. május 29. 09:13
    „És a városüzemeltetést ki bünteti meg?”
  • 2. floral 2008. május 29. 09:04
    „AZt nem lehet kérni, hogy a kiskert tulajdonosok-bérlők portáját is ellenőrizzék? a Plaza mögötti kertekben van olyan túliskolázott barom, aki egész nap a fáit nyesegeti, miközben a térdét verdeső túlburjánzó gaz a szomszédos kertekbe is "átömlik".”
  • 1. FREDDY/S 2008. május 29. 04:40
    „Ha a környezet rendbehozatala a cél, akkor nem büntetni, hanem tenni kell érte, nemde...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagy Tamás pert nyert másodfokon is

Sopron - Másodfokon jogerős bírói ítélet született, mely szerint a soproni önkormányzatot ismételten… Tovább olvasom