Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 7°C Még több cikk.

Felújítások a fertődi kastélyban

A nyári szezon végeztével folytatódik a fertődi Esterházy-kastély felújítása; a munkálatok a látogatókat is érintik - közölte a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának sajtófőnöke az MTI-vel.

Beregi-Nagy Edit hétfői közleménye szerint a munkálatok miatt módosítani kellett a kiállítások látogató-útvonalát, ugyanakkor a vendégek betekinthetnek a restaurátorok tevékenységébe.

A déli szárny emeleti erkélyéről ugyanis rálátás nyílik a kertészeti munkákra és megtekinthető a díszlépcsőház, a díszterem és a sala terrena (nyári hűsölő) restaurálása. Emellett kis kiállítás mutatja be a munkálatokat.

Tájékoztatása szerint a tavaly ősszel indított és jövő áprilisig tartó, Eszterháza kulturális és turisztikai központ címet viselő uniós projekt első üteme felgyorsul, s a homlokzat-felújítások, restaurálások mellett parkosítják a belső udvart is. A munkálatok befejezése után állhat vissza a korábbi látogatási rend - tette hozzá a sajtófőnök.

A 2011-2013 közötti II. ütem a főépületben a kínai lakkszoba restaurálását, a világítóudvarok helyreállítását és lefedését, a télikert belső felújítását, valamint infrastrukturális fejlesztést (például lift) tartalmaz. A 2 milliárdos ütemben szerepel az új fogadócentrum megépítése, a felvezető út kialakítása, a kastély előtti út süllyesztése és díszburkolása, a gránátosházak felújítása és a volt bábszínház, pálmaház teljes renoválása.

A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága már tervezi a III. ütemet is, amelybe már az uralkodói lakosztályok enteriőrjeinek rekonstrukciója és az úgynevezett kiskastély helyreállítása is szerepel. Kiegészítő projektként készül a rózsakert revitalizációjának terve, melyet az uniós támogatási lehetőségek közül a Környezetenergetikai Operatív Program pályázatára adnak be.

Olvasóink írták

  • 4. zsuzsa63 2010. szeptember 14. 20:03
    „nagyeszü cikkiró. nem lenne egyszerü mindjárt leirni az új látogatási időpontot is!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 3. bahama 2010. szeptember 13. 22:11
    „Felujitasok a fertodi kastelyban: megemlitem e cikk szerzojenek, hogy meg Amerikaban elo magyarok is ertenenek es tudnak olvasni magyarul. Nem tudom, hogy e cikk iroja azt kivanja mutogatni, hogy milyen jartas az idegenszavak vilagtaban, vagy egyszeruen nem tud magyarul. "Aki nem tut jol Matyart peszelni, nem falo az ite Matyarorszag" - uram/holgyem a Kisalfold az magyar, ha tetszik ha nem. En mikor ott jarok ott tobbnyire magyarul beszelunk, de ha egy franciuaval talalkozok, azzal franciaul, nemettel nemetul, orosszal oroszuk, olasszal olaszul es angollal/amerikaival angolul. Szegyenlenem, hogy mikor egy franciaval beszelek nemet szavakat dobnak be ide oda. Nem tudtam, hogy sirjak e vagy nevessek, mikor a kovetkezoket olvastam: "lakosztalyok enteriorjeinek rekonstrukcioja" - aki ezt irta gondolkodjon egy pillanatra (minthogy tovabb talan nem is tudna), nem lehetett volna ezt megyarul megirni. Szegyen mikor meg egy magyar ujsagiro sem tud magyarul vagy egyszeruen szegyenli edes Hazaja nyelvet.”
  • 2. info2009* 2010. szeptember 13. 20:07
    „Jo lenne, ha foglalkoznanak a jelenlegi cukraszda szolgaltatas szinvonalaval is - nem kerul sokba. Delelott 11-kor augusztusban nem volt semmi sutemeny es a kave sem volt mennyei. Kikuldenem a cukraszda tulajdonosat Parizsba a Louvre-ba vagy Amsterdam egyik muzeumaba, hogy ott hogy nez ki egy kavezo es egy etterem es persze mi a valasztek. Manapsag a Vilag minden reszerol erkezo turistak szeretnenek enni is valamit ami szinvonalas. Az nem valasz, hogy nem hoztak meg a sutemenyt. Egyebkent ha valaki besetal a tenyleges helysegbe, borzalmas. Eppen amikor ott voltam jott egy olasz turista csoport, el lehet kepzelni mit gondoltak a balkani szinvonalrol.”
  • 1. xtc 2010. szeptember 13. 17:12
    „PARASZTVAKÍTÁS!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét prostituáltakat állítottak elő Sopronban

Tiltott kéjelgés miatt két huszonöt év körüli nőt állítottak elő a rendőrök vasárnap Sopronban.… Tovább olvasom