Kisalföld logö

2018. 08. 14. kedd - Marcell 20°C | 29°C Még több cikk.

Év végén indul a Fertő parti fejlesztés: többet tud majd a tó magyar oldala, mint az osztrák - látványtervek

Látógatóközpont, hatalmas sportterület, rengeteg szállás- és vendéglátóhely, vitorláskikötő, ötszáz csónakos horgászhely is várja majd a látogatókat.
A Fertő part fejlesztés első ütemének részletes, de zárt körű tervismertetését tartották pénteken a Hotel Sopronban, a beruházásban érdekeltek vagy érintettek részvételével, ezt követően pedig sajtótájékoztatón jelentették be: az év utolsó negyedévében indul a kormány kiemelt, harminc milliárdos beruházása. 
– A vízitelep fejlesztésének célja, hogy a régió legnagyobb horderejű turisztikai attrakciója legyen, ami valós gazdasági eredményeket hoz a térségbe. Modern, családbarát turisztikai centrum épül, ami szolgáltatásainak színvonalával és komplexitásával egyedülálló lesz – fogalmazott Kárpáti Béla, a Sopron–Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Látógatóközpont, hatalmas sportterület, rengeteg szállás- és vendéglátóhely, vitorláskikötő, ötszáz csónakos horgászhely is várja majd a látogatókat, akiknek számát máris több százezerre becsülik. 
– Olyan színvonalú lesz a Fertő part, ami teljesen átpozicionálja a térség turisztikai térképét. Többet fog tudni a tó magyar oldala, mint az osztrák – ezt már dr. Gajda Tibor, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató helyettese mondta többek között arra alapozva kijelentését, hogy nyugati szomszédainknál jobbára szezonálisan „működik" a part, míg magyar oldalon egész évben nyitva tartó látogatóközpontok, szálláshelyek, sportolási és szabadidős, horgászati és ökoturisztikai lehetőségek várják majd a vendégeket. „Azt szeretnénk, ha a majdan innen távozó vendég még három embernek elmondaná, milyen jó volt itt, s az legyen a legerősebb gondolata, hogy mikor jöhet vissza ide" – tette hozzá Gajda Tibor. 

– Több évtizedes lemaradást pótol ez a beruházás – vette át a szót végül Tima Zoltán, a Közti Zrt. építésze összetettnek, de szép feladatnak nevezve a három éve tartó tervezési munkát. 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújul az Alajos-kripta

Megújul az Alajos-kripta
A Széchelyi család öt tagja nyugszik a nagycenki temető Alajos-kriptájában, aminek állapota az… Tovább olvasom