Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Elvi építési engedély a bővítésre

Sopron - Kiadták az elvi építési engedélyt a Felsőlövér utcai egykori ABC-épület tervezett bővítésére, amely két szint felhúzását jelenti. A közelben lakók félnek, a leendő magasított tömb teljesen beárnyékolja majd lakásaikat.
– Kiadták az elvi építési engedélyt a Felsőlövér utca hosszú évek óta üresen álló ABC-tömbjére. Mivel az épület a soproni önkormányzat tulajdona, az ügyben a kópházi építésügyi hatóság járt el – mondta a Felsőlövér utcaiak nevében Bálint Attila, aki a kezdetektől fogva a lakók érdekeit képviseli. – A birtokunkban lévő tervek szerint az épületet bővítenék, s két emeletet is felhúznának rá. Ez az, ami nagyon aggasztja a lakókat, hiszen ezáltal teljesen beárnyékolódnak az ABC-hez közeli társasházak. A két épület közötti távolság nem több ugyanis tíz-tizenkét méternél.

– Mivel az építésügyi hatóságnak nincs kötelezettsége arra nézve, hogy az elvi építési engedély kiadásáról értesítse a szomszédokat, ezért lecsúsztunk a fellebbezési jogunkról – vette át a szót dr. Láng Miklós közös képviselő. – A kópházi polgármesteri hivatal hirdetőtábláját nem néztük, az interneten a Kópháza szó alatt pedig egy kulturális egyesület honlapja látható, nem pedig a meghozott határozatok és rendeletek. Mint kiderült, kormányzati weboldalt kellett volna figyelemmel kísérnünk.

Dr. Láng Miklós és Bálint Attila a beárnyékolással fenyegetett lakókat képviseli. Úgy tűnik, egyelőre elmúlt a veszély. Fotó: Gosztonyi Miklós
Dr. Láng Miklós és Bálint Attila a beárnyékolással fenyegetett lakókat képviseli. Úgy tűnik, egyelőre elmúlt a veszély. Fotó: Gosztonyi Miklós

Írtunk levelet a regionális közigazgatási hivatalnak, ám válaszukból egyértelművé vált, az elvi építési engedély kiadásáról szóló döntés nem sértett jogszabályt. Ugyanakkor az építési törvény szerint nem építhető olyan épület, amely a szomszéd kilátását eltakarja. Márpedig esetünkben erről lenne szó. Ezért szeretnénk, ha csak az alsó szint maradna meg. Legjobban annak örülnénk, ha ismét bolt lenne, mint volt. A probléma megoldásáról párbeszédet kezdeményezünk a városvezetéssel.
– Az önkormányzat nem tervez beruházást az ABC-vel kapcsolatban, továbbra is értékesíteni szeretné az ingatlant és a területet – tudtuk meg Bschaden Lajos városgazdálkodási ügyintézőtől. – A későbbi hasznosításról a leendő tulajdonos dönt majd.

Lapunk információi szerint a leendő tulajdonos saját belátása szerint hasznosíthatja az ingatlant, a hatályos jogszabályok figyelembevételével. Ezzel együtt az új tulajdonosnak új építésügyi eljárást kell kezdeményeznie. Ha ezek a tervek is beárnyékolással fenyegetik a társasházakat, ismét lesz lehetőség az érintetteknek a fellebbezésre.

Olvasóink írták

  • 12. Hozzászóló 2008. április 09. 13:36
    „Egyet azért még mindig nem értek. Ha a város nem akar beruházni, akkor ki a fityfene és főleg minek csináltatta a terveket? Ha pedig a leendő vevő volt, akkor miért van a cikkben, hogy elmúlt a veszély?”
  • 11. Fok 2008. március 27. 12:20
    „Kedves Valentin!
    Ki mondta, hogy Sopronba dolgozni járok? De hogy még jobban irigykedj: itthon se dolgozok, arra vannak az alkalmazottak :-)
    Mellesleg a munkaerő piacon nem az számít, hogy honnan jössz, hanem hogy mit tudsz felmutatni. Rengeteg cégvezetőt ismerek, akinek soproni cége van és vidéken lakik. Meg sok irigy embert is ismerek...”
  • 10. Valentin 2008. március 27. 11:07
    „Kedves Fok !
    Benned annyi rosszindulat van,hogy elég lenne tíz emberbe.Téged sem kényszerített senki arra,hogy falun lakj. Az árnyékolási problémáról annyit,hogy egy olyan helyen, ahol évszázadok óta nem volt szokás tömbházakat építeni (soproni Lőverek) most vajon miért akarnak ott is egy belvárosi sikátort létrehozni? Amennyiben Te is ott laknál, biztosan kinyílna a bicska a zsebedben ilyen törvénytelenség és esztétika hiányban szenvedő tervezés kapcsán.Sajnos az a baj mostanában (Sopronban is),hogy minden területen a pénz uralkodik,s vele együtt a korrupció is.Egyébként pedig a nagy birtokodról annyit, nem hiszem, hogy akinek ekkora birtoka van, annak Sopronba kellene bejárni dolgozni!Akkora területet meg kellene dolgozni és szépen lehetne a hozamából élni.Aki a falusi életre vágyott,annak ott kellene boldogúlni és nem elvenni a városi lakosok elől a munkahelyet.”
  • 9. Fok 2008. március 27. 08:29
    „Erdész, költözz falura. Ahelyett, hogy örülnél, hogy fejlődik a porfészek, ahol laksz, egyre több lakás lesz, amiben egyre többen laknak. Erről szól egy város. Ha zavarnak az emeletes házak, irány Kópháza, Balf, Harka, ott még jó darabig nem lesz ilyen gond.

    Ugyanezt mondanám azoknak, akiket zavar az új épület árnyéka. Városban laktok, vazze, ez van. Nem lehet mindenkinek 2 hektáros telke a háza körül. Az én házamra nem vet árnyékot semmi, cserébe negyed órát autózok, mire beérek Sopronba. Valamit valamiért.”
  • 8. Kiss Éva 2008. március 26. 18:18
    „aki bármilyen engedélyt adott ide épitkezni, az soha nem járt ezen a környéken. igen is, nagy szükség lenne egy szép élelmiszer boltra. az ibolya úti coop bolt még az alapvető élelmiszer és egészségügyi feltételeknek sem felel meg.a mellette működő "kisbolt" meg elviszi a pálmát. az hogy mennyire veszi el a kilátást és a fényt a már meglévő lakások elől nem tudom, csak elképzelem. én meghagynám ezt a meglévő épületet, és visszaállitanám eredeti "bolti" funkcióját. igy nem kellene az itt lakóknak a belvárosba utazni, ha vásárolni akarnak.”
  • 7. NoBo 2008. március 25. 21:37
    „Hmm! Valóban! Ez az erdésznek nevezett valaki csak mocskolódni tud. Azért elárulok neked valamit "barátom":
    hogy kedvezőbb áron lehessen lakást venni, nagyobb verseny kell a piacra. Ergo aki nem tud házat építeni (te tudsz? jól fizetett erdész lehetsz), az talán kinyög 20 év alatt egy lakást... És amíg a családi házas övezet elérhetetlen, addig leszarom, hogy a családi házban lakók mind "deportálni" akarják a fiatal lakásvásárlókat a sztyeppére (lásd aranyhegy, pihenőkereszt.... stb.)
    Azért abban egyetértek, hogy erősebb kontroll kellene a kivitelezést/tervezést illetően, de ettől még a stílusod elég -hogy is mondjam- tré?!”
  • 6. FREDDY/S 2008. március 25. 18:09
    „A Ravazd utcai lakónegyedben csak tizenkétlakásos családi ház épült kapubejáró nélkül, bár ez előírás volt. De a kétlakásos ház helyére is sikerült egy hétlalásosat építeni. Van akiknek a jogszabályt másképpen értelmezik a hivatalban, mert csak úgy engedélyezhetik, nemde...”
  • 5. csupor 2008. március 25. 16:44
    „Hadnagy!
    Folytatom a sort:
    5.Ágfalvi lakótelep kertes házai között a Szellő utcában két telek összevonásával társasház építése van folyamatban,
    6 Virágvölgyben a "Hubertusz lakótelep" nevű társasház kom- plexum,itt valószínüleg kárpótláson vett ingatlanon épülnek társasházak a szőlőskertek között.
    De ezt csak az önkormányzati tisztségviselők hathatós segítségével -amit csúszópézzel értek el -lehet végrehajtani,amihez a képviselők lobbizása is hozzájárul szintén érdekeltségi alapon.
    Volt már biolakópark nevű ötlet egy szélhámos vállakozó révén a Bécsi dombon de ez már a multé.
    Természetesen a részletes rendezési terveket ennek rendje-módja szerint ,ha kell évente módosítják az újabb ötletek alapján.”
  • 4. látó 2008. március 25. 15:36
    „Kedves Erdész!

    Igazat adok, de valakikeket kihagytál akik a valóban korrupt hivatalnokoknál is rosszabbak..ők a mi "képviselőink", színtől függetlenül!”
  • 3. hadnagy 2008. március 25. 12:53
    „Kedves Erdész!

    Igazad van! Nagyot akarnak kaszálni a kivitelezők:
    1. balf-pihenőkereszt, családi házas övezetnek indult, aztán megvették a kis telket - a Szélső u.3- 6 millióért arra pedig felhúztak egy 7 lakásos társasházat (a barátunk adta el, mert rájött hogy semmiféle családi házas övezet nem lesz, és nem kívánt társasházak között lakni) lakásonként min. 8millx 7 mekkora üzlet is ez!
    2. Lehár F. u. -ban családi házak közé társasház pl. Lehár u. 71. és még van egy telek üresen
    3. Kálmán I. - Lehár sarok hatalmas társasház Mayer Úr kivitelezésében..hát az aztán tényleg nem illik a valóban családi házas övezetbe..lehetne róla mit írni
    4. és végül a korábbi Westcity építkezése a Schönherr-m. utcában, hát hogy oda is hogy a jó fenébe lehetett ekkora komplexumot tervezni...maradhatott volna a családi házba "bújtatott" társasház.... és még folytathanánk!
    Ez van! Mo.-on sokszor nem is gondolkodnak logikusan az emberek.”
  • 2. klo 2008. március 25. 11:59
    „Kedves Erdész ! Azért mert rohadt magasak az ingatlan árak ! Mellesleg te csak mindenért háborogsz figyelve régebbi hozzászolásaidat is!”
  • 1. erdész 2008. március 25. 11:14
    „Miért van ebben a rohadt városban, hogy ha valahol eladnak egy családi házat,/ebben a szituban egy földszintes boltot/ abban a pillanatban a helyére bezsúfolnak egy oda nem illő emeletes, otromba társasházat a városképet nagyívben le......ó építési vállalkozók? Ki engedélyezi ezt a polgármesteri hivatalban? Aki kap a zsebébe megfelelő kenőanyagot? Milyen ocsmányul néznek ki ezek a modern társasházak például a GYIkkal szemben, az Ady Endre úton stb.Kiváncsi vagyok az Alpár Ignác utcában lebontott családi ház helyére milyen ocsmányságot engedélyeztek, és mekkora marad a kert.1%? NE ENGEDJENEK CSALÁDI HÁZAK KÖZÉ TÁRSASHÁZAKAT ÉPÍTENI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Amit írtam,azt nevezik falrahányt borsónak.Amíg léteznek gátlástalan vállalkozók és korrupt hivatalnokok,addig a városkép és a lokálpatrióták kit érdekelnek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megdőlt villanyoszlop

Sopron - Hónapok óta áll ferdén a Balfi utca 164. számú ingatlan előtt egy majdnem kidöntött,… Tovább olvasom