Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Elveszítheti szőlőit a soproni gazda

Előfordulhat, hogy nem Szalai Roland fog szüretelni azokon az ültetvényeken, ahol évek óta ő és családja gondozza a szőlőt.

Az elkeseredettség az értetlenséggel vetélkedik Szalai Roland fejében és lelkében. Érvényben lévő haszonkölcsön-szerződései a decemberben életbe lépett földtörvény miatt semmisnek tekinthetők, a jogszabályi változás értelmében az összeset újra kell kötnie.

De ha valaki ráígér, előfordulhat, hogy nem Szalaiék szüretelnek ott, ahol évek óta ők kapálnak, permeteznek...

– Természetesen tudom, hogy a földtörvény életbe lépett, az viszont meg sem fordult a fejemben, hogy visszamenőlegesen is törli az érvényben lévő szerződéseket – mutatja az okiratokat Szalai Roland.

Magánszemélyekkel megközelítőleg 1,5 hektárra kötött haszonkölcsön-szerződéseket, amelyek 2016-ig, illetve 2017-ig lettek volna érvényesek. Júliusban kapott végzést a földhivatalból, ami tájékoztatta, mindez semmis, a hatályos jogszabály figyelembevételével kell új szerződéseket kötnie. Ezeket ki is kell függesztenie a polgármesteri hivatal hirdetőtáblájára, s ha valaki ráígér, elveszítheti bérelt ültetvényeit.

Szalai Roland igazán elégedett lehetne a terméssel – de előfordulhat, hogy nem neki terem ez a szőlő... Fotó: Magasi
Szalai Roland igazán elégedett lehetne a terméssel – de előfordulhat, hogy nem neki terem ez a szőlő... Fotó: Magasi


Összesen tíz és fél hektár szőlőt művel a család, ebből három hektár a saját tulajdon. Ha nem ők szüretelnek azokon a bérelt földeken, amelyekre évek óta ők költenek, az a család megélhetését is veszélyezteti. A gazda gépeket vásárolt, tavaly csúnya jégverést szenvedett gyümölcsöse, hat hektáron százszázalékos kár érte, s attól fél, még a területalapú támogatást is elveszítheti.

– A földtörvény nem a gazdálkodókat védi? – kérdezi elkeseredetten Szalai Roland.

– Még elő-haszonbérleti jogom sincs azzal, hogy évek óta én művelem azt a szőlőt! – teszi hozzá, nem értve, miért nem értesítették időben. – Még a tavaszi munkák előtt újraköthettem volna a szerződéseket vagy legalább mérlegelhettem volna, hogy kockáztatom-e a permetszert, a sok ráfordítást, ha egyszer előfordulhat, hogy nem én szüretelek – kesereg a gazda.

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 70. § (2) bekezdése szerint a törvény hatálybalépésekor (2013. december 15.) fennálló, határozatlan időre vagy határozott időtartamra kötött haszonkölcsön-szerződés 2014. december 31-ével megszűnt.

A törvény hatálybalépése előtt megkötött haszonkölcsönszerződés időtartamának meghosszabbítása pedig semmis. Az ügyfél szerződése tehát a járási hivatal intézkedésétől függetlenül, a jogszabályi rendelkezés következtében már tavaly év végével megszűnt – reagált Szalai Roland panaszára a megyei kormányhivatal.

„A törvény hatálybalépéséről a média széles körű tájékoztatást adott. A megszűnt haszonkölcsön-szerződések ingatlan-nyilvántartásból való törlése hivatalból induló eljárás, ennek megtörténtéről értesítést kapnak az ügyfelek. A földhivatalok az ügyfelek tájékoztatását folyamatosan végzik" – írta még a Kormánymegbízotti Kabinet.

Taschner István, a Soproni Hegyközség elnöke a Kisalföld érdeklődésére elmondta, nem csak Szalai Roland küzd ezzel a problémával és bizony valós a veszély, hogy lesz, aki ráígér a földekre...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Menni vagy nem menni? A soproni lámpa egyszerre mutat zöldet és pirosat - fotó!

"Sopronban a Győri úti autómosónál figyeltem fel a lámpa jelzésre. Mint a képen is látszik,… Tovább olvasom