Kisalföld logö

2018. 01. 19. péntek - Sára, Márió 3°C | 7°C Még több cikk.

Egérfogóban a soproni gyilkos - videó

A Színházi Világnap alkalmából a produkció Zentáról érkezik Sopronba.

A Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában egy szórakoztató, izgalmas és irodalmilag igényes bűnügyi történet kel életre. A rejtély úgy lebeg a darab felett, hogy a néző végig azt érezheti, tudja ki a gyilkos, legalábbis addig, amíg a szerző ismét be nem bizonyítja neki: egy másik szereplő is lehet.

Agatha Cristie darab a Petőfi Színházba. Fotó: Fotó: Fogarassy Fanny
Agatha Cristie darab a Petőfi Színházba. Fotó: Fotó: Fogarassy Fanny


A krónikások szerint a népszerű mű 1947-ben íródott hangjátékként, Mária királyné nyolcvanadik születésnapjának tiszteletére. Színpadra, a londoni West Endre 1952 őszén került, ahol azóta is játsszák a darabot.

Igazi turistalátványosságként tartják számon ezt az előadást, amelyet több mint 20 000-szer adtak elő a londoni közönség előtt, s a darab debütálása óta több mint 403 színész és színésznő alakította a szerepeket, 124 mérföldnyi inget vasaltak ki a szereplők számára, és 426 tonna jégkrémet adtak el az előadás helyszínén. Az elmúlt 60 év alatt mindössze egyvalami nem változott a West End-i színpad kellékei között, ez pedig a kandalló párkányán álló óra.

Londonban az előadás végén a színészek megkérik a nézőket, hogy ne árulják el másoknak, ki a gyilkos. Ezáltal a színházi játék már egy közösség, egy város ügye lesz. Sopronban sem várható ez másként. Hallgatólagosan cinkossá válhat a közönség a krimiben, Agatha Christie pedig odaátról mosolyog mindenkire.



A produkciót - amelynek díszleteit és jelmezeit a kecskeméti Katona József Színháztól kapták a zentaiak - Kálló Béla rendezte. A főbb szerepekben Dévai Zoltán, László Judit, Lőrinc Tímea, Nagyabonyi Emese, Papp Arnold, Rutonić Róbert, Nešić Máté és Virág György látható. A darabot Mészöly Dezső fordította.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aréna bővítés - Az Euróba Bajnokságon mutatkozik be az új lelátó - fotó

Az Euróba Bajnokság kezdete előtt egy hónappal korábban elkészülhet a soproni Sportaréna bővítésének… Tovább olvasom