Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 21°C | 32°C Még több cikk.

Árverezik a meteorológiai állomást

Árverezik az Országos Meteorológiai Intézet soproni, Kurucdombi megfigyelő állomásának épületét és a körülötte lévő földterületet. A valamikor szélmalomként használt épület nem élvez műemléki védettséget, kertjében azonban helyileg védett növények is akadnak.
Major János,  az Országos Meteorológiai Intézet beruházási osztályának vezetője elmondta, hogy a soproni megfigyelő állomást felszámolták. Az állami tulajdonban lévő épületnek csak kezelője volt az OMSZ. Jelenleg a korábbi öt alkalmazott helyett egy munkatárs más helyen látja el a mérőműszerek figyelését és karbantartását. A mai technika automata távközlési eszközökön alapul, nincsen már szükség hagyományos berendezésekre. Mivel azonban a soproni objektumot egy régi szélmalomból alakították ki, az osztályvezető reméli, hogy olyan vevőt találnak, aki megbecsüli az épület múltját és nem bontatja le azt. Ez azonban a helyi önkormányzattól is függ.
– Az árverés időpontját december 13-ra, Budapestre tűztük ki –nyilatkozta Szathmáry Tibor, az értékesítést szervező cég ügyvezetője. – Első körben belföldi érdeklődőkre számítunk, a mintegy harmincegymillió forint értékű épületre és zöldterületre. Amennyiben hazai vevőt nem találunk, külföldön is meghirdetjük a megfigyelő állomást. A kertben található néhány növényritkaság, amelyet három éve  védelembe vett az önkormányzat. Természetesen ezeket a vevőnek sem szabad kivágnia, vagy elpusztítania. A kurucdombi meteorológiai megfigyelő állomás történetéhez tartozik, hogy az épület falán függ Gensel János Ádám emléktáblája, aki hazánkban elsőként végzett műszeres meteorológia vizsgálatokat Sopronban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismeretlen levélíró

Az MSZP Soproni Baráti Köre aláírással kapott a baloldalnak tett szolgálataiért köszönő levelet… Tovább olvasom