Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Advent az új templomban

Bár nincs még felszentelve, de elkészült az új templom a Lövérekben és adventi programokra is hívja a híveket a Szent Margit-plébánia.

December 21-én, vasárnap 18 órakor a Julianeum Énekkar ad karácsonyi koncertet, december 24-én 16 órakor pedig pásztorjáték lesz.

A templomépítés befejezéséről a plébánián elmondták, hogy sok váratlan helyszíni és technikai nehézség akadt ugyan az építkezés során, de mindegyik megoldható volt.

A kivitelező a vállalt határidőre felépítette a templomot, csak néhány kisebb hiba miatt a műszaki átadás-átvétel nem történhetett meg. Használatbavételi engedély híján nem szentelhető a templom, emiatt a november végére tervezett szentelésről lemondtak. A ceremónia megszervezése önmagában is hónapokat igényel.

A tervek szerint március 1-jén lesz az ünnepi templomszentelés. Az időválasztás nem véletlen, hiszen a plébániát Boldog Apor Vilmos püspök 1945. március 1-jén alapította mint önálló egyházközséget.

A templom oltárának márványlapjába Szent Margit csontjai mellett helyezik el Boldog Apor Vilmos ereklyéjét is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyolc évig ápolta - Hetekig meg sem látogathatta az idős hölgyet

Mici nénit ideiglenesen, költözés miatt helyezték el idősotthonban, ahonnan most nem engedi… Tovább olvasom