Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

A szó csak a tettel válik igazzá

A Széchenyi Társaság – mint 1988 óta minden évben – idén is megemlékezést tartott gróf Széchenyi István születésnapján, ahol díjat vehetett át dr. Szilágyi László és felesége.

A társaság minden évben megemlékezik a gróf születésének napjáról. Idén visszatekintettek a 2010-es emlékév eseményeire, majd átadták a Széchenyi Társaság díjait. A díjazottak között elismerést kapott a soproni dr. Szilágyi László és felesége, dr. Fodor Zsuzsanna is a nemzeti tudat ápolásáért, a magyar kultúra és gazdaság területén a Kárpát-medencében kifejtett tevékenységéért, a soproni művészek, kulturális rendezvények támogatásáért, mely tetteket a társaság Széchenyi István szellemi öröksége folytatásaként értékelt.

Dr. Fodor Zsuzsanna és dr. Szilágyi László a díjátadó ünnepségen.
Dr. Fodor Zsuzsanna és dr. Szilágyi László a díjátadó ünnepségen.

– Széchenyi szellemiségét mindig is követendőnek tartottuk, alakját már-már prófétaként, szentként tiszteljük. Éppen ezért nagyon megható számunkra, hogy kiérdemeltük ezt a díjat, igazából nem is tudjuk, kitől érkezett az ajánlás. Számomra a gróf közösségért érzett felelősségtudata követendő példa, nagyon szeretném, ha sokan magukénak éreznék a gondolatait. Különösen kívánatos lenne, hogy nálunk is meghonosodjon a mondat: ˝A szó csak a tettel válik igazzá˝– fogalmazott dr. Szi-
lágyi László.

A Széchenyi Társaság

A társaság 1987-ben alakult. Célja, hogy névadójának örökségét alapul véve felekezetre, világnézetre és pártállásra tekintet nélkül munkálkodjék Magyarország, a nemzet felemelkedéséért, szellemi erkölcsi és anyagi gyarapodásáért, mindenkor szem előtt tartva az egyetemes magyarság érdekeit.

Olvasóink írták

  • 4. SzárnyatiGéza 2010. október 03. 21:23
    „Aham-aham...
    Megérdemlik!
    Mert jó szülők!
    Annyira jók, hogy a gyerek szétkólázta magát.....a folytatást mindenki tudja!
    Gratula!
    Igazi példaképek mindenkinek!!!!”
  • 3. sogorferenc 2010. szeptember 24. 23:46
    „Kedves Zsuzsa és Laci! Mint "öreg" kultúros mindig tiszteltelek Benneteket, őszintén gratulálok és kívánok további sok sikert, SF”
  • 2. TancsKaszabell 2010. szeptember 24. 11:48
    „A családom és a magam nevében szeretettel gratulálok !”
  • 1. pkajos 2010. szeptember 24. 08:23
    „Gratulálunk!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Világszínvonalú rendszert építenek az egyetemen

Sopron - Pályázati források bevonásával fejlesztik a kommunikációs rendszert a Nyugat-magyarországi… Tovább olvasom