Kisalföld logö

2018. 02. 24. szombat - Mátyás -8°C | 2°C Még több cikk.

A holding 300 tonna sóval várja a havat

Sopron - A téli takarításért felelős szakemberek készültségben állnak, hiszen jól tudják, ez még csak a kezdet. Az idei havazást bármikor újabbak követhetik. Az eddig lehullott csapadék nem okozott gondot, de a hozzáértők szerint a tavaly megspórolt szóróanyagok ezen a télen egészen biztosan elfogynak.
– A hétvégén hullott csapadék sehol nem okozott fennakadást térségünk közlekedésében – mondta el a Kisalföldnek Kok Miklós, a Magyar Közút Kht. regionális főmérnökségének üzemmérnökség-vezetője.

A szakembertől megtudtuk, folyamatos készenlétben állnak, intenzív havazás esetén a saját gépeken kívül bérelt eszközöket is be tudnak vetni. Fontossági sorrendben járják végig a Sopron és Fertőszentmiklós környéki utakat, és rendszerint 24 órán belül minden szakaszt járhatóvá tesznek.

Ha kötelezővé tennék a téli abroncsot, akár 30 százalékkal kevesebb szóróanyag is elegendő lenne.
Ha kötelezővé tennék a téli abroncsot, akár 30 százalékkal kevesebb szóróanyag is elegendő lenne.

A városban a Sopron Holding tart hóügyeleti készenlétet. A társaság munkatársai végzik a város útjain a hó és jég eltakarítását. Ezenkívül síktalanítják a parkok útjait, a buszvárókat, a járdákat, hidakat, lépcsőket is. A hóeltolásért a városi hóügyeleti készenlét a felelős. Meghatározott ütemterv szerint dolgoznak, először a busz útvonalakat és meredek utakat, majd a kisebb forgalmú szakaszokat, végül a mellékutakat tisztítják meg. A holding évente mintegy 300 tonna sóval várja a telet, a közterületekre kihelyezett sótárolókat már a szezon kezdete előtt feltöltik. A parkokban a növények védelmében kézzel, környezetkímélő anyag kiszórásával végzik a síktalanítást. A városlakók jelzéseit a 30/236-9403-as telefonszámon fogadják.

A közút és a holding szakembere egyetértett abban: fontos, hogy az autósok is felkészülten várják a telet, hiszen megfelelő gumi használatával az emelkedők is könnyebben megközelíthetők, kisebb a balesetveszély. Ha itt is kötelezővé tennék a téli abroncsot, akár 30 százalékkal kevesebb szóróanyag is elegendő lenne a városban.

Útkarbantartás

A közutak kezelőinek a törvény november 10. és március 15. közötti időszakra írja elő a téli üzemeltetési rendet. Ez folyamatos rendelkezésre állást, állandó ügyeletet, síkosságmentesítést, hóeltakarítást jelent. Az olvasztó- és érdesítőanyagok egy része a tavalyi enyhe tél miatt rendelkezésre áll, így kampányszerű beszerzésre nem volt szükség. A gépszemlék valamennyi üzemmérnökségen befejeződtek. A tisztítási sorrendben elsőbbséget élveznek a forgalmas gyűjtőutak.

A hétvégén hullott csapadék nem okozott gondot sem kicsiben sem nagyban, a közlekedésben. Ennyivel még elbírtunk – de jöhet nagyobb hó is.


Olvasóink írták

  • 8. joco 2008. november 26. 06:22
    „a képaláirás "értelmezése" :ha a "téli takarításért felelős szakembereknek" szokásos évenkénti-joidöbeni- igérgetésük betartását"kötelezövé tennék" tán nem lenne olyanok az utjaink, mint most az "elsö hó" lehullása után volt."akár 30%-al kevesebb lenne" a koccanások.
    Megj.Ha a keretes részben leirtakat"az utkarbantaroink" tették , szégyeljék magukat.Ekkora hazugságot-"nem okozott gondot sem kicsiben sem nagyban"- már rég irtak le ujságban.”
  • 7. Oscar 2008. november 25. 23:28
    „Valóban nagy szavak. Szerintem a szombati főpróba nagyon nem sikerült. Uraim a nagy szavak helyett komolyan kellene gondolniuk a jövőjüket, ugyanis ha ezt is meg versenyeztetik akkor önök több pénzt ebből nem kapnak " megtakarítás címen" .Már másik fórumban leírtam át kellene menni a sógorokhoz megkérdezni hogy hogyan kell csinálni mert ott tudják kell ezt a műfajt csinálni. Érdekes módon szombaton csak a határig volt megint ,mint mindig ,jégbordás az út. Sopronról nem is beszélve.Ha Önök szerint nem okozott gondot a közlekedésben akkor kérem meséljék el a pláza előtt miért állt a kocsisor.A JEGES ÚT MIATT KOCCANÁS VOLT. Ha ez nem gond akkor Önök nem erre a munkaterületre valók.”
  • 6. látó 2008. november 25. 20:12
    „Ezt a tevékenységet (is), régen meg kellett volna már versenyeztetni! Az eredmény minimum 40% megtakarítás + hatékonyabb és követelhető teljesítmény lenne...sajna erre még várni kell, még szerencse, hogy az élet nagy úr!”
  • 5. soproni 2008. november 25. 19:58
    „A szakembereknek nem elég,ha csak készenlétben állnak,az utakat takarítani is kelllene! Még alig esett le az első hó és már problémát okozott a közlekedés.Szombaton több helyen is jegesek voltak az utak,de se hótolót,se sózó autót nem láttam Sopronban.

    "A hétvégén hullott csapadék nem okozott gondot sem kicsiben sem nagyban, a közlekedésben. Ennyivel még elbírtunk - de jöhet nagyobb hó is." Már előre félek,mi lesz,ha tényleg nagyobb hó jön....akkor mit hazudnak?”
  • 4. lolita 2008. november 25. 17:57
    „Felkeszülni ? Azt sem tudjak mi az miröl beszelnek ezek!? Megint csak a nagy szavak mikor valamit tenni kene arra kitalalnak valamit,utalatos minden evben ugyanaz a NEM felkeszüles!!!!”
  • 3. lolita 2008. november 25. 17:52
    „A so lehet hogy varja de mikor valamit tenni kene akkor akkor mindenki a segget vakarja!Gyalazatos ilyet leirni is mind hazugsag!!!!!!!!!Felkeszüles nem volt meg ilyen vezetöseg mellett nem is lesz!!! Aztan utana azt elvezik mikor egymas utan mennek össze az autok!!!!! Szemet gazamberek!!!!!”
  • 2. Csabazs 2008. november 25. 17:13
    „" a hétvégén lehullott csapadék nem okozott gondot sem kicsiben sem nagyban"...
    Nekik!
    A piacnál körbe olyan volt az úttest , mint korcsolyapálya!
    Az Ágfalvi úton szintén korcsolyázni lehetett volna!
    Tovább is van mondjam még...?”
  • 1. mindigatutit 2008. november 25. 16:31
    „ezt a dumát.van pofájuk ezt nyilatkozni azok után amit csináltak ilettve nem csináltak az első havas napokon.baxarás,komolyan”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Találkozás a pótmamával

Győr–Sopron - Létrejött a találkozás a korábban állami gondozott Bakró Nagy István és a neki… Tovább olvasom