Többek között a szakképzési és a sporttörvény részletes vitájával folytatódott az Országgyűlés keddi ülése.
Az ellenzék bírálta az államfőt, míg a kormánypártok az ellenzékiek viselkedését kifogásolták hétfőn a parlamentben.
A kormányfő a közelgő szerbiai választásokkal kapcsolatban nyílt politikai állásfoglalást tett az 5 délvidéki magyar párt egyike mellett.
A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy adja vissza a külhoni magyar ifjúsági szervezeteknek a 2011-ben zárolt költségvetési támogatásukat.
A képviselők elfogadták a plázastop január elsejei bevezetéséről, a bíróságok igazgatásának átalakításáról, valamint az új ügyészségi törvényről szóló javaslatokat is.
Az Országgyűlés kedden reggel megkezdte a köznevelési törvényjavaslat megvitatását, amelyre a képviselőknek nyolc óra áll rendelkezésükre.
Vezérszónoki felszólalásokkal, majd képviselő hozzászólásokkal folytatódott az Országgyűlésben pénteken a 2012-es költségvetést megalapozó törvények általános vitája.
Szerdán lezárul a 2012-es költségvetés általános vitája az Országgyűlésben.
Az ingyenes vagyonátadáshoz az alkotmányt is módosítani kell.
