A kulcsi gyilkosság helyszínelésekor az ingatlanon talált, ismeretlen eredetű csontok több embertől származnak - tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A kulcsi köztemetőben temetik el szerdán a kulcsi családgyilkos
Kerámiával és oklevéllel jutalmazták meg Kiss Csaba rendőr-alezredest a Párbeszéd az utakon elnevezésű balesetmegelőzési program támogatásáért.
Győr-Moson-Sopron - Noha „rendes" tél esetén csak február végén, március elején kezdődik a pollenszezon, idén már most javában tart. A megyében az éger, a tiszafa és a mogyoró is virágzik.
Kézilabda
Ma rendezik az E.ON-kézilabdagálát a budapesti Syma-csarnokban. Az eseményt 15 órakor egy szivacskézilabda-mérkQzés vezeti fel, majd öt órától elkezdQdik az igazi program.
Kézilabda
Ma rendezik az E.ON-kézilabdagálát a budapesti Syma-csarnokban. Az eseményt 15 órakor egy szivacskézilabda-mérkQzés vezeti fel, majd öt órától elkezdQdik az igazi program.
Tizenöt éves fennállását ünnepli a hétvégén a soproni Petőfi Színház. Ebből az alkalomból Mikó Istvánt a Petőfi Színház Örökös Tagja elismerésben részesítik, aki jutalomjátékul Neil Simon: Furcsa pár című vígjátékát mutatja be egykori soproni színésztársaival együtt szombaton este 7-kor. Ezt megelőzően délután 5-kor a Festőteremben Pillanatok a Petőfi Színház 15 évéből címmel kiállítás nyílik.
Közel egyórás keresés után már csak a holttestét tudták kiemelni a völcseji horgásztóból annak a 29 éves sopronhorpácsi fiatalembernek, aki kedden késő este indult baráti fürdőzésre. Az elsődleges megállapítások szerint a hideg víz miatti szívmegállás okozta a halált. – Szinte az utolsó utáni pillanatig, erőmön felül kerestem, kézzel és lábbal kutattam Balázs után – idézte fel a Kisalföldnek a történeteket a völcseji Kiss Csaba.
Öt pont előnnyel vezeti a megyei harmadosztály Kapuvári csoportjának táblázatát a Soproni FAC. Gombás Károly távozott a csapattól, Majoros Zoltán pedig érkezhet.
