Jelentősen javultak a megyei könyvtár informatikai infrastrukturális feltételei.
Míg Csornán elenyésző a szórakozóhelyek által keltett zaj, addig Kapuváron minden hétvégére jut egy feljelentés.
Rakovszky Zsuzsa író volt a vendége az Ünnepi Könyvhét megyei megnyitójának Fertőszentmiklóson szerda délután.
Még meg sem kezdődött a tavaszi szórakoztatóipari szezon, Kapuvár központjában újra forrnak az indulatok.
Sorozatunk folytatódik, és miként eddig, most is arról faggattuk a ˝kiválasztottat˝: mit szeret, illetve nem szeret a folyók városában? A héten Horváth József történész, a megyei könyvtár igazgatója válaszolt.
Kapuvár - A kapuvári társasházak közös pénzének jó részét elviszi a javítás és a fenntartás. A városközponti, úgynevezett „fehér ház" emellett saját erőből próbál játszóteret építeni.
Csorna - Szent életű tanárainak hatására lépett be dr. Kovács Imre Endre atya a premontrei rendbe. Hatvan éve mondta újmiséjét, azóta több mint 27 ezerszer mutatta be a legszentebb áldozatot.
Csorna - Jubileumi koncerttel emlékezett meg alapításának 50. évfordulójáról a csornai Bárdos-kórus.
Kapuvár - Hivatalos működési engedélyt kaptak a kapuvári polgárőrök, akik az elmúlt hét végén már több eredményt is felmutattak. A rendőrök szerint egyre nagyobb a szükség a polgárőrség munkájára. A civil szervezet bővíti tagjai létszámát.
Kapuvár - Közhasznú egyesületet szeretnének a kapuvári polgárőrök, akik minden hétvégén a város utcáin járőröznek. Az egyesület elnöke szerint már több renitens fiatalt is elkaptak szombati akcióik során.
