A magyar válogatott ma utazik el a csütörtöktől vasárnapig Duisburgban esedékes 36. síkvízi világbajnokságra, amelyen a győzelmek és dobogós helyezések megszerzése mellett ezúttal a minél eredményesebb olimpiai kvalifikáció is a céljai között szerepel.
A spanyolországi Pontevedrában rendezett Európa-bajnokságon az 1000 m-es előfutamok során a magyarok a kilenc számból nyolcban, 500-on hatban már biztosan ott lesznek a vasárnapi döntőben.
A hazai versenyzők fantasztikusan teljesítve összesen 12 arany-, 2 ezüst- és 4 bronzéremmel zárták a Szegeden megrendezett 35. sík vízi világbajnokságot. A Győri Vízisport SE versenyzői közül Kammerer Zoltán egy első és egy harmadik, Kadler Viktor egy második, Benkő Zoltán pedig egy hatodik és egy tizedik helyet ért el.
Valamennyi magyar egység továbbjutott – ki közvetlenül a döntőbe, ki a középfutamba – a szegedi világbajnokság tegnapi előfutamaiból.
A Győri Vízisport SE versenyzői ezúttal is remekeltek a szegedi kajak-kenu OB-n, melyen szombaton az ezerméteres döntőket rendezték meg. A győriek fiatal kajakosa, Benkő Zoltán nyugodtan készülődhetett, hiszen legnagyobb riválisa, Vereckei Ákos a szolnoki versennyel ellentétben ezúttal nem állt rajthoz 1000 méteren. Benkő így könnyedén nyerte meg a számot.
Hétvégén Szegeden rendezték meg a Mol-kupa országos bajnokságot, amely egyben a második válogató volt a július 6-án kezdődő racicei Európa-bajnokságra, valamint az augusztus 17-én rajtoló szegedi világbajnokságra. A Győri Vízisport SE versenyzői ezúttal is remekeltek.
Nagy sikerrel és sok meglepetéssel zárult az I. magyar kajak ergométeres bajnokság Szegeden. A Győri VSE-ből Kammerer Zoltán ezüst-, Németh Tamás pedig bronzérmet szerzett.
Hihatetlenül sikeres maratoni világbajnokságot tudhat maga mögött a magyar kajak-kenu csapat.
Az ausztráliai Perthben október 15–16-án öt győri is indulhat a maraton-világbajnokságon.
Különösebb meglepetés nélkül ért véget Győrött a maratoni kajak-kenu világbajnoki válogató.
