Míg Csornán elenyésző a szórakozóhelyek által keltett zaj, addig Kapuváron minden hétvégére jut egy feljelentés.
Kommunális és iparűzési adóból kevesebb, idegenforgalmi adóból viszont nagyságrendekkel több folyt be a kapuvári költségvetésbe, mint előző évben. Utóbbi kiegészítését azonban idén megkurtítják.
A Kapuvár–beledi Kistérség Többcélú Társulásának tavalyi látogatását viszonozta a minap a Kerkamenti Települések Szövetsége.
Századik születésnapját ünnepelte hétfőn özvegy Varga-Berta Györgyné Erzsi néni. Kapuvár legidősebb lakója szerint a legfontosabb az életben a becsületes munka.
Kapuvár - A jó idő beköszöntével ismét fellángoltak a viták a „fehér ház" lakói és a környék szórakozóhelyei között. Az egyeztetésen elhangzott: az igazi gondot a közterületi randalírozás okozza.
Kapuvár - Több mint húszmillió forintot nyert pályázaton a kapuvári városháza, melyből szoftverfejlesztéseket végeznek és felmérik a városházi kiszervezések lehetőségeit.
Kapuvár - A kapuvári képviselő-testület legutóbbi ülésén nem fogadták el a távhőszolgáltató cég beszámolóját, viszont százötvennyolcmillió forintos hiánnyal és 5,6 milliárdos főösszeggel elfogadták a város idei költségvetését.
Csorna - Az ígéret ellenére mégsem nyílt meg a hét elején a csornai termál. A beruházás műszaki szempontból sem készült el és engedélyek is hiányoznak. A Kerti Park Kft.-t kötbérfizetés is fenyegeti.
Kapuvár–Budapest - Kapuvár vezetői tegnap délben aláírták azt a közel nyolcszázmilliós támogatói szerződést, melynek eredményeképpen jövő tavasszal megkezdik a helyi kórház angiológiai osztályának fejlesztését.
Kapuvár - Növekvő ügyiratszám mellett jónak minősítették a polgármesteri hivatal ügyfélforgalmi munkáját. A városháza egyre több feladatot lát el, a boltok működési engedélyeinek kiadásától a kóbor ebek befogásáig.
