Húsz euróval a zsebében hozták haza a rendőrök Spanyolországból K. Imrét, akit 4 milliárdos csalással vádolnak.
Győr - Agyonverte Eva Rhodes-t, majd a nő holttestét elégette a 30 éves ózdi A. Csaba, aki a maradék csontokat talicskába rakta és egy másik telken elásta. A meggyilkolt állatvédő a hatvanas években népszerű modell volt Angliában, s még John Lennon és Yoko Ono filmjében is szerepelt. Előzmények: Eva Rhodes-dossziéja
Győr-Moson-Sopron - Bánhalmi Zsolt rendőr ezredest kitűntették.
Budapest–Győr - Az igazságügyi miniszter rendőrségi tanácsosi címet adományozott Szabó Jenő alezredesnek, a főkapitányság bevetési szolgálatvezetőjének. Soron kívül előléptette Lőrincz István főtörzsőrmestert, a soproni közrendvédelmi osztály járőrét, dicséretben és jutalomban részesítette Kertész Zoltán zászlóst, soproni körzeti megbízottat.
Győr-Moson-Sopron - A korábbi félelmeket cáfolva a januári schengeni határnyitás után sem a megyét, sem Burgenlandot nem árasztotta el a bűnözői hullám. Megyénkben 26 százalékkal kevesebb bűntett volt, mint 2007 első félévében. Ausztria keleti tartományában is kevesebb bűnesetet követtek el, s magyar elkövető is kevesebb járt odaát.
