Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Teljes értékű kórházat szeretnének

A csornai kórház sebészeti és szülészet-nőgyógyászati osztályának sorsa még bizonytalan. A közeljövő egyeztető tárgyalásain múlik, miként érinti az átszervezés az intézményt.

A csornai kórházban biztosan lesz struktúraváltás a kormány tervei szerint. A város és az intézmény vezetői arra törekednek, hogy az intézkedések minél kevesebb „vérveszteséggel" járjanak. Az aktív ellátás minden bizonnyal megmarad, a kérdés egyelőre az, melyik osztályokon.
Turi György polgármester csütörtökön találkozott Szócska Miklóssal, az egészségügyért felelős államtitkárral. A rábaközi kórházra vonatkozó konkrét elképzelések azonban nem kerültek szóba.

– Az államtitkár úr szakmai szempontok alapján ismertette a várható átszervezéseket. A megbeszélésen a megyei fenntartók és kórházvezetők vettek részt. Egy-egy intézményről azonban most nem esett szó – mondta el a Kisalföldnek a csornai polgármester. Hozzátette: a közeljövőben kezdődnek meg az egyeztető tárgyalások, melyeken eldől majd az intézmények sorsa.

Csornai kórház – Változások minden bizonnyal lesznek, de az intézmény jövőjéről még nincs konkrét információ. Turi György polgármester azért küzd, hogy a mostani struktúra megmaradhasson.
Csornai kórház – Változások minden bizonnyal lesznek, de az intézmény jövőjéről még nincs konkrét információ. Turi György polgármester azért küzd, hogy a mostani struktúra megmaradhasson.


Szócska államtitkár és Turi György korábbi találkozóján elhangzott: Csornával kapcsolatban a sebészet egynapos ellátásra való átállításán, a járóbeteg-ellátás, illetve a sürgősségi osztály fejlesztésén gondolkodnak. A szülészet jövőjéről akkor úgy fogalmazott a politikus: megbeszélés tárgya (Kisalföld, 2011. január 14.). A múlt héten a kórház dolgozói fórumon mondhatták el véleményüket a kialakult helyzetről (Kisalföld, 2011. február 25.). Az egészségügyiek kiálltak a szülészet-nőgyógyászat és a sebészet mellett.

– A fórumon megismerhettük a kórház munkatársainak álláspontját. Engem megerősítettek az ott elmondottak abban a hitemben, hogy mindkét osztályra szükség van a városban. Konkrét példákkal támasztották alá, milyen tragikus helyzetek alakulhatnak ki, ha például a szülészeti-nőgyógyászati osztályt bezárják. Az biztos, hogy nem rajtunk múlik az intézmény jövője. Szeretnénk mielőbb tisztán látni, hiszen a rossznál még a bizonytalan helyzet is rosszabb. Eddig is minden fórumon kiálltam a kórház mellett, ezután sem lesz másként. Azért küzdök, hogy a mostani struktúra megmaradhasson. Ha ugyanis a két, veszélyben lévő osztály eltűnik az intézményből, nem lesz teljes értékű kórháza a Rábaköznek – hangsúlyozta Turi György.

Olvasóink írták

  • 12. miro132 2011. március 02. 15:44
    „hátha valakit érdekel :

    http://agrarszektor.hu/hir/894/geotermikus_energia_316_millio_a_malyi_furashoz.html”
  • 11. kukszi 2011. március 02. 08:26
    „Jó lenne ,ha a kórház teljes vertikumban működni tudna, de ennek semmi realitása nincs.
    Tőlünk nyugatabbra,ahol sokkal gazdagabbak ott is szakosodva működnek.
    Ha valaki mindent akar,akkor semmi nem lesz.
    Csak azokat az osztályokat szabad preferálni /csúcsra járatni/, amelyek jó szakmai háttérrel és technikai felszereltséggel rendelkeznek,a többit csak ambuláns szinten kell üzemeltetni.
    Természetesen még a g gazdaságos működést is nézni kell.
    Szerintem Csornán a fentiek figyelembe vételével 2-3 osztály van ilyen.”
  • 10. nosigno 2011. március 01. 23:25
    „Polgármester úr jól gondolkodik....... azt ugyan megérjük-e, hogy tesz is valamit a város érdekében? Olyan szépeket tud mondani ez a drága ember, csak az a baj, hogy a szó elszáll és helyette csak űr marad.”
  • 9. housedok 2011. március 01. 19:33
    „A polgarmester Urnak kitartas szükseges es jol gondolkodik. Megszüntetni nem szabad egy agyat sem. Tavaly a sebeszek küzdöttek a belgyogyaszatert, jelenleg a belgyogyaszok "küzdenek" sebeszetert. NIncs ez igy jol. Siman kicsinaljak egymast. Nem szabad hagyni magunkat, ha az OEP nem finansziroz, az nem a mi hibank, a szegenyseg nem szegyen. AZ egeszsegügyi politika szegyelje magat, az keri tölünk, hogy sajat korhazunkat szüntessük meg, ezt az Egeszseg+ügyi POlitika kenyszeriti. Ne hagyja magat polgarmester Ur, semmikep ne engedje.
    Az asszonyainkat kezeljek legalabb Csornan, szakszerüen, ha mar a szivinfarktust, agyverzest, csonttörest nem lehet.
    POlgarmester Ur evek mulva meglatja hogy igazam volt.
    Wass Albert szellemeben
    House
    tisztelettel”
  • 8. k29680 2011. március 01. 18:04
    „5. hajracsorna 2011.03.01. 10:27
    Leírtam a kérdést.Mi a fontosabb ?Egy lehetséges befektető vagy az itt élő emberek akik megválasztották azok problémája.......”
  • 7. miro132 2011. március 01. 16:56
    „a polgármester eddig sajnos sok mindent nem tudott felmutatni. két rossz között választottak a zemberek csornán. sajnos minden marad a régiben. se munkahely se termál se kórház se elkerülő ...”
  • 6. Jákli 2011. március 01. 15:52
    „Ajánlom Mindenkinek a mai Kisalföld 3. oldalán S.A. Nyílt seb című álláspontját!
    "... ne legyen kétségünk, hogy a kérdés eldőlt, s aki a helyi egészségügyben kicsit is bennfentes, vagy csak a Kisalföldben fenn megjelent cikket olvasta, az nem lepődik meg az általam most megkockáztatott kijelentésen: Csornán e két osztályon minden bizonnyal megszűnik az aktív ellátás..."
    No comment . :(”
  • 5. hajracsorna 2011. március 01. 10:27
    „4.!

    "a képviselő úr lehetséges befektetőkkel tárgyal ami új munkahelyeket teremt(het)Csornán..."

    Mi a kérdés?”
  • 4. nyekkmacsek 2011. március 01. 09:01
    „sorok_közt
    ..gondolkozz......, biztosan van még valami, amit megköszönhetsz.....
    ..az, hogy képviselő "úr" nem volt jelen a megbeszélésen, őt minősíti......., vállonveregethetik magukat, akik beixeltel neki a szavazólapon...... !!!!”
  • 3. sorok_közt 2011. március 01. 08:21
    „Köszönet az illetékeseknek, hogy Csornán, a 86-oson 70-es táblát tettek ki az utolsó ház után. Ugye lehet rugalmasan is?”
  • 2. k29680 2011. február 28. 20:34
    „Ott voltam az említett fórumon....hiányoltam valakit .Egy kedves úr megnyugtatott a képviselő úr lehetséges befektetőkkel tárgyal ami új munkahelyeket teremt(het)Csornán...
    Én úgy érzem a meglévők megtartása fontosabb lenne.....
    Nem ismerem a polgármester urat személyesen......DE ha azt teszi amit mond akkor jó polgármestert választottak a csornaiak.....”
  • 1. tettes 2011. február 28. 20:02
    „Hát mindenképpen nagyobb lenne a haszna,mint az enesei elkerülőnek.Egyet azért furcsának találtam a minap,mégpedig azt,hogy a kórház területén nem tiltják a dohányzást.Ez szerintem szemet szúróbb,mint a kocsmai dohányzás.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

In memoriam Dr. Fábián Ferenc (1925–2011)

Dr. Fábián Ferencet vasárnap helyezték örök nyugalomra a sopronnémeti temetőben. Tovább olvasom