Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Tábor a lelki együttlétért

Rábcakapi - A bezi–enesei egyházközség szervezésében hittan- és alkotótábort rendeztek Rábcakapin. Hatvannégyen egy hetet töltöttek a kisközségben. Ezalatt megismerték a gyülekezeti életet.

A rábcakapi tábor cél az volt, hogy a fiatalokat bevonják a gyülekezeti életbe, lelki együttlétet nyújtsanak és közösségi élményeket gyűjtsenek. A hittanoktatás mellett kézműves-foglalkozások, versenyek és sportolás tették változatossá a mindennapokat.

Az idei tábor már a kilencedik volt a sorban. A kis faluban található az evangélikus egyházmegye tulajdonában levő épületegyüttes, mely a templomból, a volt parókiából és a hajdani iskola épületéből áll. A bezi–enesei egyházközség ifjúsága az ott szolgáló lelkészházaspár szervezésében idén először a ménfőcsanaki közösség fiataljaival tölthetett el tartalmas hetet a rábaközi községben. Farkas Ervin lelkész elmondása szerint a tábor fő célja, hogy a fiatalokat bekapcsolják a gyülekezeti életbe, lelki együttlétet biztosítsanak. Fontosnak tartja, hogy a gyerekek a vakáció alatt is megtapasztalják, érezzék Isten közelségét, szeretetét.

A foglalkozásokat csoportokban tartották, óvónők foglalkoztak a legkisebbekkel, a másik csoport az iskolásoké volt, a legnagyobbak pedig az ifjúsági tagozatba tartoztak. A táborban eltöltött napokat rövid istentisztelettel – áhítattal – kezdték a táborozók, majd a hittanoktatást kézműves-foglalkozás követte a délelőtt folyamán. Délután sorversenyek, sportolás és szabadidős tevékenységek tették változatossá a mindennapokat, melyeket esti áhítattal fejeztek be.

A résztvevők lelkiekben és élményekkel gazdagodva vettek búcsút a tábortól. Az egyhetes együttlét istentisztelettel zárult, majd a táborlakók munkáiból létrehozott kiállítást tekinthették meg a hozzátartozók.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Huszonöt órás vetélkedő

Rábakecölben immár ötödik alkalommal rendezték meg a közelmúltban a huszonöt órás nonstop… Tovább olvasom