Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

Rendkívüli ülést tartottak

Egyebek mellett zárszámadási rendeletet alkotott és konzor-
ciumi együttműködésről döntött rendkívüli ülésén a csornai képviselő-testület.

A csornai képviselők a csütörtök délutáni rendkívüli ülés első napirendje keretében módosították az önkormányzat tavalyi költségvetését, majd elfogadták a 2006. évi gazdálkodásról szóló beszámolót.

A tavalyi költségvetést 3 milliárd 869 millió 120 ezer forint bevétellel és 3 milliárd 810 millió 823 ezer forint kiadással fogadta el a testület.
Jóváhagyta a plénum a csornai, mosonmagyaróvári önkormányzat, valamint a Vocational Academy Alapítvány által kötendő konzorciumi együttműködési megállapodást is. Ennek lényege, hogy a konzorciumban részt vevők közösen nagyobb eséllyel pályázhatnak a szakképzés-fejlesztési támogatásokra.

Gyopáros Alpár alpolgármester szóbeli kiegészítésében fenntartásait fejezte ki. Mint fogalmazott, néhány képviselőtársával együtt nem tartja szerencsésnek, hogy az önkormányzati intézmények mellett alapítványi iskola is részt vesz az együttműködésben. Pusztán önkormányzatokkal viszont nem tudták ezt megvalósítani, mivel nem találtak partnert. Mások ugyanis már egy évvel ezelőtt elkötelezték magukat.

A konzorcium keretében egy programirodát hoznak létre, melynek a munkájában aktívan részt akarnak venni, s a fenntartásához 500–500 ezer forinttal járulnak hozzá a felek.

Haszonits József

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Váratlanul ment el

Elhunyt Pájer Imre, a Csornai Nevelési és Oktatási Központ igazgatója, a megye ismert és elismert… Tovább olvasom