Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Rábaközi Nyugdíjas Akadémia már másodszor

A csornai Többcélú Kistérségi Társulás és a Városi Művelődési Központ a Kisalföld támogatásával másodszor szervezte meg a rábaközi Nyugdíjas Akadémiát.
Az első előadáson Heiter Róbert Gottfried premontrei prelátusi titkár osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. A magányról, illetve a XXI. századi formájáról, a társas magányról beszélt. A téma aktualitását semmi nem indokolja és bizonyítja jobban, fogalmazott a jogász, pedagógus, teológus premontrei szerzetes, mint a nevelési tanácsadók, családsegítő szolgálatok és pedagógiai szakszolgálatok váróinak telítettsége, a gyermekpszichológusok túlterheltsége. Átfogó képet rajzolt a gyerekeket szinte járványszerűen sújtó mentális panaszokról, mint a depresszió, agresszió, viselkedési zavarok, tanulási zavarok. Véleménye szerint ezek sokszor vezethetők vissza a gyerekek magányosságára. Az okok között említette a fellazuló családi kötelékeket, a felgyorsuló életvitelt, a jelentős gazdasági változásokat.

A Nyugdíjas Akadémia következő előadása október 10-én, szerdán délután négy órakor kezdődik. Az elsősegélynyújtásról Gregorits István mentőtiszt beszél.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Papuccsal verekedett egy nő a kapuvári piacon

Egy autó tükre is letörött a heves vitában. Tovább olvasom