Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Öt évig nem lehet bontani

A 86-os főút új burkolatát öt évig nem szabad „bolygatni". Bősárkányban a szennyvízcsatorna kiépítését is úgy kell megoldani, hogy ne érintse a felújított szakaszt.
A 86-os főút felújítása során megerősítik a burkolatot Bősárkányban is. Közben a községben a szennyvízcsatorna-rendszer kiépítésére készülnek. Mi lesz az új burkolattal, ha majd a csöveket fektetik? Olvasónk azzal kereste meg szerkesztőségünket: járjunk utána: vajon feltörik az aszfaltréteget?

Szalay Imre polgármester megnyugtató választ adott: nem nyúlnak a burkolathoz.

– A főutat európai uniós pályázati forrásból teszik rendbe. A feltételek között szerepel, hogy a burkolatot öt évig nem szabad megbontani. Ezalól csatornázásunk sem kivétel, amit egyébként szintén uniós támogatással valósíthatunk meg – mondta érdeklődésünkre a községvezető. – Az előírás még a rendszer tervezése előtt kiderült, ezért eleve ennek megfelelően készülnek el a kiviteli tervek. Egyeztettünk a közútkezelővel, a beruházást bonyolító Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt.-vel. Az út két oldalán fut majd a rendszer, így bontásra nem lesz szükség, mivel a burkolat alatt fúrják át a vezetékeket.

Szalay Imre hozzátette: többletkiadással jár ugyan ez a megoldás, ám a fejlesztés teljes költségvetéséhez képest minimálissal. A műszaki tartalomban sem jelent hátrányt, mivel a gravitációs rendszer a legbiztonságosabb. Nem lesznek ugyanis szivattyúk, melyek meghibásodhatnak és áramszünet sem befolyásolja a működést.

Az új burkolatot a csatorna építése miatt sem bontják meg Bősárkányban.
Az új burkolatot a csatorna építése miatt sem bontják meg Bősárkányban.

Olvasóink írták

  • 2. profi10 2011. április 16. 12:22
    „A két hídra is igaz, hogy nem lehet felbontani 5 évig?
    Mert azt beszélik, kihagytak belőle bizonyos drága elemeket.
    Fel lesz bontva, vagy le lesz fizetve valaki?”
  • 1. Goldman 2011. április 15. 09:27
    „Ezt Szurdokpüspökiben már a ´70-es években így csinálták...Majd csak ideér egy kis ész.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei matematikaversenyt tartottak Csornán

A tanulásban akadályozott diákok megyei matematikaversenyét rendezték meg a közelmúltban Csornán, az… Tovább olvasom