Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Nyolcvan évet ünnepelt a néptáncegyüttes

Az 1931-ben, Gyöngyösbokrétaként alakult kapuvári Hanság néptáncegyüttes szombaton ünnepelte fennállásának nyolcvanadik évfordulóját.
A műsorban a házigazdák mellett felléptek az illmitzi és a szanyi táncosok is. A kapuváriak bemutatták többek közt a járóestét és a kapuvári lakodalmast.

„Jönnek a lányok csoportosan a misére. Régi szép magyar ruhában. Tarkák, de valami egészen különös, színes, választékos, nemes ízlésű ruhák…”–
írta „Kapuvári mise” című riportjában Móricz Zsigmond 1928. november 4-én a Pesti Naplóban a kapuvári népviseletről. Ezekkel a sorokkal köszöntötték szombat este a nyolcvanadik születésnapját ünneplő Hanság néptánc-
együttest a Rábaközi Művelődési Központ színpadán.

Az 1931 nyarán, Kapuvári Gyöngyösbokréta Tánccsoport néven alakult együttes első komoly fellépése 1931. augusztus 20-án volt Budapesten, ahova Vámos Ferenc községi főjegyző vezetésével utaztak a kapuváriak.

A rangos szereplés akkoriban az egész rábaközi település szívügye volt. Ugyancsak szívügye a fellépés a mai utódoknak, akik a Hanság néptáncegyüttesben őrzik a helyi hagyományokat öltözködésükkel, táncaikkal.
A szombati születésnapi esten az illmitzi (Ausztria) és a szanyi Bokréta tánccsoport műsora előzte meg a házigazdákét.
Utóbbiak neves kapuvári hagyományokat elevenítettek meg a színpadon.
A nyolcvanéves Hanság néptáncegyüttes a méltán híres kapuvári lakodalmas bemutatásával zárta születésnapi műsorát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pokoli sztorik: Vujity Tvrtko Kapuváron - Galéria

Vujity Tvrtko Kapuváron tartott előadást. Nézze meg fotós összeállításunkat! Tovább olvasom