Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Nyereséget termel a tikkasztó hőség

A tavalyi átlag látogatószámhoz képest az idei évben már most látszik, emelkedett a csornai strand látogatottsága.

– A tavalyi szezonunkhoz képest növekvő látogatószámról tudok beszámolni – kezdte szezon közbeni értékelését Szabó Attila. A csornai strand üzemeltetését tavaly vette át hat évre az Aquasport 2005 kft., melynek ügyvezetője lapunknak hangsúlyozta, a tavalyi esztendőt is biztató kezdetnek értékelte, ám ebben a szezonban már eredményekről is beszámolhat. – Tavalyi átlag- látogatószámunk 2–300 fő volt naponta, ám hétvégente vagy ünnepnapokon ezeknél jobb eredményeket is produkáltunk – mondta az ügyvezető. Kiemelte: a strand működésének többéves szünetelése után, az újranyitás első évében, azaz tavaly tapasztalt látogatószám már biztató képet festett az idei évre. – Sajnos idén a májusi nyitás és a júniusi hónap időjárása egy kicsit kétségbeejtő volt számunkra, hiszen fedett medencék hiányában ki voltunk szolgáltatva az időjárás szeszélyének – jegyezte meg Szabó Attila. Az ügyvezető azonban – a szezon egyik legmelegebb napján, tegnap – már jó hírekkel is tudott szolgálni. A július-augusztusi hónapok bevétele pár százalékos nyereséggel is kecsegteti az üzemeltetőt. – Még a közüzemi számláink nem érkeztek meg – melyek a nagyobb forgalom miatt tetemesebbek lesznek –, ám a két hónap forgalma biztosan jó hírekkel szolgál – mondta Szabó Attila. A látogatószámról elmondta, napi átlagban már 350 fő felett vannak július-augusztusban, a csúcs a napi 900 vendég volt egy hétvégi napon. A leggyengébb napjuk általában a hétfő, ilyenkor körülbelül 200 látogató választja a strandot.

Kiss Sándor és Tóth József szerint a csornai víztől gyógyultak meg. Fotók: Turbók Attila
Kiss Sándor és Tóth József szerint a csornai víztől gyógyultak meg. Fotók: Turbók Attila

Csornán azt is figyelik, vendégeik honnan érkeznek. Kiderült, többek közt Fertőendrédről, Sopronból, Tétről, vagy akár Mosonmagyaróvárról is érkeznek, jellemzően 80–100 kilométeres körzetből, de például komáromi, német és lengyel látogatót is köszönthettek már a csornai fürdőben. A helyiek hétköznapokon a látogatók 40–50 százalékát teszik ki.

Szabó Lászlóné Kónyból, Kissné Nagy Éva Eneséről érkezett a csornai fürdőbe. Lapunknak elmondták, idén sokszor jártak itt, általában hétköznapokon látogatják a strandot, melyet közelsége és barátságos zöldterületei miatt kedvelnek. Van, aki a fürdő gyógyrészét tartja jónak, Kiss Sándor és Tóth József vallják, a csornai víz gyógyította meg mozgásszervi panaszaikat.

Kissné Nagy Éva és Szabó Lászlóné Boglárkával, Zsanettel és Esztivel rendszeres látogatói a csornai strandnak.
Kissné Nagy Éva és Szabó Lászlóné Boglárkával, Zsanettel és Esztivel rendszeres látogatói a csornai strandnak.

– Úgy vélem, a vízminőség és a zöldterületeink jelentik a vonzerőnket – egészítette ki az adatokat Lukács-Borbély Gábor műszakvezető, aki hozzátette, a küllemre is tetszetős vízfelületeket úgy érik el, hogy napi rendszerességgel takarítanak. A nagymedencékben a szükséges mértékű vegyszerezést alkalmazzuk, ám a gyógymedencékbe nem rakunk vegyszert – mondta.

Az ügyvezető tájékoztatása szerint most a negyvenéves jubileumi ünnepségre készülnek, a fürdő szeptember elejéig tart nyitva, melyet követően megkezdik a strand téliesítését.

– Terveink szerint jövő májusban nyitunk majd újra – mondta az üzemeltető cég ügyvezetője.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vé Feszt teljes erőből!

Olyan nevekkel találkozhatunk augusztus 16-17-én Vásárosfaluban, akik a legnagyobb fesztiválokon… Tovább olvasom