Kisalföld logö

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 13°C | 25°C Még több cikk.

Mindkét oldal leváltaná a jelenlegi polgármestert

Elkészült Kapuvár tíz választókerületének egyéni képviselőjelölt-listája mind a bal-, mind a jobboldalon. A baloldal új és fiatal jelöltekben látja a lehetőséget.
A bal- és a jobboldali pártok is elkészítették egyéni képviselőjelöltjeik listáját az októberi önkormányzati választásokra. A listán visszaköszönnek „bejáratott" politikusok, de találhatunk új, fiatal jelölteket is. Egy dologban azonban egyetértenek, a jelenlegi polgármestert mind a jobb-, mind a baloldal le szeretné váltani.
– Reményeink szerint a polgármestert és a testület túlnyomó részét a polgári összefogás adja – mondta Hámori György, a jobboldal polgármesterjelöltje. Úgy véli, ezzel megvalósíthatják a város jövőbeni dinamikusabb fejlődését.

Németh Csóka Gábor, a Kereszténydemokrata Néppárt helyi elnöke ehhez hozzátette: Kapuvár fejlődéséhez nem szükséges a kormánypárti városvezetés.

Kóczán Zoltán, a Fidesz helyi elnöke kijelentette: a választásokra több jobboldali szervezet szövetséget alakított, így közös jelöltekben egyezett meg a Fidesz – MPSZ, a KDNP, a Fidelitas és a Kapuvári Polgári Társaság. Közös polgármesterjelöltjüket a Vállalkozók Pártja is támogatja.
A Magyar Szocialista Párt helyi szervezetének sajtófelelőse szerint az önkormányzat pártpolitikai érdekek mentén működik Kapuváron. Gábor Tamás hangsúlyozta: a szabad demokratákkal együttműködve, a városért tenni akaró, hatékony csapatot állítottak fel, akik jól fognak dönteni a testületben. A szocialisták úgy vélik, helyi szinten meghatározó a polgármester személye, ehhez kerestek hatékony képviselőjelölteket.

Összehasonlító lista

Összehasonlító lista Kapuvár tíz választókerületéről (elöl a bal-, utána a jobboldali jelölt):
1. Nagy Kutasi Lajos – Cserpes Sándor
2. Id. Tímár Jenő – dr. Hoffer Imre
3. Boldis Géza – Licskai László
4. Dr. Horváth Ferenc – Fábián Imre
5. Horváth Árpád – Pintér Gábor
6. Hoffer Szabolcs – Pászli Tibor
7. Csiszár István – Németh Csóka Gábor
8. Varga András – Dukai Miklós
9. Varga Gyula – Kóczán Zoltán
10. Gábor Tamás – Magyar Attila

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új bolt és közösségi hely

A történet még az év elején kezdődött, amikor a földszigetiek tudomást szereztek róla, hogy a kocsma után a bolt is megszűnik a településrészen, így amellett, hogy nem tudnak vásárolni, még közösségi hely nélkül is maradnak az ott lakók. Ezért dr. Turi György önkormányzati képviselőhöz fordultak, aki elsőként a kastély tulajdonosával vette fel a kapcsolatot, kérve, hogy adjon haladékot. Tovább olvasom