Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 6°C | 10°C Még több cikk.

Megújulva fogadja a híveket a templom

Kisbabot - A kisbaboti evangélikus templom felújítását 2003 őszén kezdték meg. A munka 8,6 millió forintba került. Szombaton Ittzés János evangélikus püspök szentelte fel.
Nincs már iskola, nincs posta, nincs gyógyszertár, csupán néhány utca és 234 lakó maradt Kisbaboton. Talán éppen ezért tartották fontosnak az ott élők és az onnan elszármazottak, hogy az utolsó vár, a templom megmaradjon.

Németh József, a kisbaboti evangélikus gyülekezet felügyelője a szombati ünnepi közgyűlésen elmondta: a XVI. században báró Cseszneky György által építtetett templom mai formáját 1812-ben nyerte el, azonban a századok során teljesen leromlott.

Ittzés János evangélikus püspök szentelte fel a templomot. Fotó: Pirka Imre
Ittzés János evangélikus püspök szentelte fel a templomot. Fotó: Pirka Imre

Felújítása 2003 őszén kezdődött. A munka 8,6 millió forintba került, ehhez az evangélikus egyház 6,2 millióval járult hozzá. A többit gyülekezeti és a településről elszármazottak adományaiból, valamint az önkormányzat anyagi segítségével sikerült előteremteni. Társadalmi munkájával további 1,5 millió forintnyi munkadíjat takarított meg a gyülekezet.

Az isteni hajlékot szombaton Ittzés János evangélikus püspök szentelte fel. Szabó György egyházmegyei felügyelő pedig az egyházmegye címerével díszített porcelán falitányért adott át Deák Ágota lelkésznek, emlékeztetőül a templomszentelésre.

Olvasóink írták

  • 3. obi 2008. szeptember 13. 16:15
    „Úgy-úgy...
    Üdvözöllek hittestvérem! :)”
  • 2. horvath ferenc 2008. szeptember 13. 12:44
    „Eros var a mi Istenunk.”
  • 1. obi 2008. szeptember 09. 15:25
    „Mindig nagy öröm, amikor egy Isten háza megújul, megszépül!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két sérült a frontális ütközésben

Két könnyű sérüléssel járó baleset történt hétfő délután fél ötkor Vitnyéd keleti szélén, a 85-ös… Tovább olvasom