Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Markotabödögei kecsketej folyik Ménfőcsanakon

A vásárlók egyre inkább igénylik a garantált minőségű, magyar tejtermékeket. Egyre bátrabban nyúlnak a kecske- és juhsajtokhoz.

„Mutassák be a kecskefarmot, kétszáz micit tartanak, Ménfőcsanakról jár ki a gazda" – javasolta a Kisalföldnek Horváth Sándor, Markotabödöge polgármestere. Megfogadtuk a tanácsát és kiderült, nem csak egyszerű kecskés gazdaságról van szó az egykori téesztelepen. Komoly feldolgozó áll a tenyészet mögött a Pődör család révén Győr-Ménfőcsanakon.

Pődörék öt évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy tejfeldolgozójukba maguk állítják elő a szükséges nyersanyagot. Akkor azonban már nyolc éve működött tejüzemük. A vállalkozást Pődör Viktória mutatta be lapunk munkatársának. – Harmadik generációs tejes család a miénk, hiszen nagyapám, édesapám és öcsém is Csermajorban tanulták meg az alapokat – mondta Pődör Viktória. Ő sem „esett messze a fától", Mosonmagyaróváron végzett, agrár- és élelmiszerminőség-biztosítási szakember.

– Édesapám munkahelye 2000-ben megszűnt és úgy döntött, vállalkozásba kezd. Eleinte juhtúrót és sajtokat készített és folyamatosan fejlesztett, ahogy a piaci igények kívánták. Hat éve pályázati támogatással sikerült duplájára bővíteni az üzemet. Jelenleg a családtagokkal együtt tizennégyen dolgozunk a cégnél. Ezerötszáz literes a napi kapacitásunk, amit ki is tudunk használni. Ma már tehén-, juh- és kecsketejet is feldolgozunk.

Félkemény és lágy sajtokat készítünk a kecsketejből, aztán juhsajtokat, túrót, krémsajtokat állítunk elő. Tehéntejből ugyancsak sajtokat, sok gomolyát például. Az áru nagy részét Budapesten értékesítjük, de egyre többen keresnek bennünket Győrből is. Ezenkívül kisebb-nagyobb üzleteknek vagyunk a beszállítói.

A családból Pődör Viktória felügyeli a markotabödögei kecskefarmot.
A családból Pődör Viktória felügyeli a markotabödögei kecskefarmot.

Ez tehát a családi vállalkozás feldolgozójának története és jelene. 2008-ban viszont új fába vágták fejszéjüket Pődörék. Néhány partnerük ugyanis felhagyott a kecsketartással, nem volt elegendő nyersanyaguk. Pályáztak gazdaság indítására, amit sikeresen el is nyertek. Markotabödögén, az egykori téesztelepen vásároltak maguknak területet és 2009 januárjában elindították, ahogy a helybeliek mondják, kecskefarmjukat.

– Százhetvenöt kecskénk van most, vegyes fajtaállománnyal. Tavaly vásároltunk néhány spanyol eredetű jószágot, bennük nagyon bízunk, igyekszünk majd rájuk építeni a gazdaságot. Próbálunk fejleszteni, az egyedeket megválogatni és reméljük, hogy néhány év múltán már nemcsak gazdaságról, de gazdaságosságról is beszámolhatunk – vázolta Pődör Viktória. A ménfőcsanaki feldolgozóba tehát markotabödögei kecsketej kerül. A Csermajorban évente megrendezett sajtversenyeken rendszeresen elhangzott még néhány évvel ezelőtt is, hogy a magyarok még csak a trappista sajtot ismerik, de van elmozdulás a minőségi fogyasztás felé. Ezzel egyetért Pődör Viktória is.

– Mi is azt tapasztaljuk, hogy egyre elfogadottabb és keresettebb a juh- és kecskesajt. A fogyasztók inkább választják a kicsit ugyan drágább, de garantált minőségű, magyar tejből készült sajtokat. Rendszeresen járunk kiállításokra, bemutatókra. Évekkel ezelőtt valóban ódzkodtak a látogatók, nem nyúltak hozzá a kecske- és juhkészítményekhez. Ez a helyzet, a hozzáállás lassan ugyan, de változik. Belátják a vásárlók, hogy inkább megéri a minőséget megvenni, mint az olcsóbb, de bizonytalan eredetű termékeket – jegyezte meg.

A távlati célokról Pődör Viktória elmondta: szeretnének továbbra is fejleszteni, gondolkodnak például egy tehenészet indításán. „A cég jelmondata szerint megállni nem szabad, hátrafelé menni még úgysem. A válság időszakában is ehhez tartottuk magunkat és sikerült talpon maradnunk" – jelentette ki.

Olvasóink írták

  • 1. Goldman 2013. szeptember 21. 17:20
    „Bocsánat nem a cikkhez szólok elsősorban.
    Ne akarjanak a magyar és nem magyar termelők olyan termékeket elfogadtatni a lakossággal ami nincs is.
    Ez értendő mindenre. Hiába akarok pl. Csorna városában nyúl vagy birka, kecske vagy egyéb állat termékeket illetve olyan zöldséget venni amit nem kínálnak a termelők, pedig a lehetőségek megvolnának. Mert itt a Kisalföldön sok minden megterem.
    Miért is van a termelői bolt? A silány almát árusítani amit a kutya sem vesz meg drága pénzért? A még drágább termékeket amiket csak egyszer vesz meg a vásárló és azt mondja, köszönöm, oda többet nem megyek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átadták a megújult rábatamási díszteret

A helyiek adományaiból és közösségi munkájuk segítségével épült fel a rábatamási ˝dísztér˝. Tovább olvasom