Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Kapuvári közvilágítás: 15–20 százalékos csökkenést remélnek

Egy energiabeszerző szindikátus megalakulásától 15–20 százalékos villamosenergiaár-megtakarítást remél a kapuvári városháza.

– Már az elmúlt években hozzákezdtünk a helyi közvilágítás, valamint a városháza intézményi energiaköltségeinek optimalizálásához azzal, hogy Kapuvár központilag szerezte be a gázt és a villamos áramot – kezdte a takarékossági intézkedések taglalását Budai Imre alpolgármester. Újdonságként elmondta, a jövő év elejétől ezeket a költségeket tovább szeretnék mérsékelni azzal, hogy a Nyugat-Dunántúl 35–40 önkormányzatával közösen egy szindikátust hoznak létre. Az ebben – Fonyód vezetésével – részt vevő önkormányzatok nagyobb száma, így nagyobb súlya által tovább csökkenhet a beszerzendő villamos energia ára.

Budai Imre alpolgármester: Már a felújított parkokba is energiatakarékos világítás került.
Budai Imre alpolgármester: Már a felújított parkokba is energiatakarékos világítás került.

– Az úgynevezett villamosenergia-év december végével fejeződik be. Így az ősszel megkötendő új szerződések jövő év elejével lépnek hatályba. Ezektől további, 15–20 százalékos villamosenergiaár-csökkenést várunk – mondta az alpolgármester. Az említett szindikátusba többek közt Mosonmagyaróvár, Fertőszentmiklós és Körmend is beletartozik.
Budai Imre elmondta, súlyos milliók mennek el például a közvilágításra is évente. Két évvel ezelőtt az önkormányzat 39 millió forintot tervezett be erre a célra, végül 32 milliót fizettek. A tavalyi év tervezett költsége 32,5 millió volt, a tényleges fizetés végül 27 millióban „megállt". Az idei közvilágításra várhatóan 22–23 millió forintot költ a kapuvári önkormányzat, melyben a karbantartás is benne foglaltatik.

– Ha ebből még tudnánk 15–20 százalékot csökkenteni, az természetesen nagyban könnyítene az így is szigorú költségvetés helyzetén – mondta az alpolgármester. Hozzátette, az utóbbi évek közterületi beruházásainál – így a legutóbbi belvárosi felújításoknál is – energiatakarékos közvilágítást építettek, többek közt az új belvárosi parkokban is.

Budai Imre kiemelte, további költségtakarékossági intézkedéseket is terveznek, ám ezek a magas bekerülési értékek és a hosszú megtérülési idő miatt csak nagyon megfontolt lépésekben vagy pályázati források bevonásával lehetségesek.

Olvasóink írták

  • 1. Papírkutya 2013. szeptember 12. 22:32
    „biztos sikerül, mivel már a fél városban nincs világítás”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biztonságos a Csornai járás

Hétfőn ülésezett a csornai képviselő-testület. Beszámolót hallgattak meg a város tűzvédelmi… Tovább olvasom