Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 7°C Még több cikk.

Iskola híján Szilsárkány nem kapja az önhikit

Szilsárkány - Szilsárkányban fejlesztések maradhatnak el amiatt, hogy a település már nem jogosult önhiki-támogatásra. Várat magára a csatornázás is, mivel a hatszáz feletti és a kétezer lélekszám alatti települések számára nincs pályázati lehetőség.
Érdekes iratra bukkant a minap Zöld Péter, Szilsárkány polgármestere. Az „Emlékeztető" címet viselő, 1996 májusában készült dokumentum arról az összejövetelről szól, amit Csornán tartottak, résztvevői pedig a 85-ös és 86-os főút új nyomvonalának kijelöléséről tanácskoztak. Egy zárójeles megjegyzés szerint többen egyéb elfoglaltságra hivatkozva kimentették magukat a rendezvényről. Igaz, ilyesmi manapság is megesik... A szilsárkányiaknak a 86-os főút már-már elviselhetetlen kamionforgalma okoz nap mint nap kellemetlenséget.

Kamionok: A 86-os főút óriási forgalma nap mint nap kellemetlenséget okoz.
Kamionok: A 86-os főút óriási forgalma nap mint nap kellemetlenséget okoz.

– Még tizenkét év elteltével is a nyomvonal kijelölésénél tartunk, s ez a községnek óriási gondot jelent. Szinte alig lehet átjutni a főúton a falu egyik részéből a másikba – jegyezte meg keserűen az elöljáró, hozzátéve, hogy a helyzet továbbra is kilátástalan, s egyelőre remény sincs a kedvező fordulatra.

Szilsárkányban – miként arról annak idején beszámoltunk – tavaly bezárták az általános iskolát, ezért a gyerekek Szilban tanulnak, naponta iskolabusszal utaznak. Zöld Péter szerint polgármesterként csaknem egy esztendő elteltével is rendkívül nehéz feldolgozni az iskola bezárását, de meg kellett hozni ezt a kényszerű döntést.

Iskolaépület: Tavaly bezárták az általános iskolát, talán lakások lesznek benne.
Iskolaépület: Tavaly bezárták az általános iskolát, talán lakások lesznek benne.

– Az intézmény költségeinek mintegy nyolcvan százalékát az önhiki-támogatás fedezte. Most viszont, mivel nincs iskolánk, az önhikire sem vagyunk jogosultak. Százmilliós költségvetésünkben közel tízmillió forint hiány mutatkozik. Így aztán várhatóan le kell mondanunk a tervezett fejlesztésekről, például az utak és az óvoda tetőzetének felújításáról, a temető rendbetételéről. Nem beszélve arról, hogy a volt iskola épületében szociális bérlakásokat szeretnénk kialakítani. Mindemellett a csatornázás is hátravan. Csakhogy ezzel is gondok vannak, hisz társulásban a hatszáz lakos alatti települések pályázhatnak erre a célra, a kétezer felettiek egyedül is. Mi a hétszázas lélekszámmal egyik körhöz sem tartozunk. Az előzetes adatok alapján egy ingatlanra vetítve 1–1,2 millió forintba kerül a beruházás. Állami támogatás nélkül ez megoldhatatlan feladat számunkra – vélekedett a polgármester.

Zöld Péter polgármester.
Zöld Péter polgármester.
Az óvoda működik a faluban, melynek az elmúlt év szeptemberétől a bogyoszlói óvoda a tagintézménye. Ám mint a falu vezetője fogalmazott, iskola viszont akkor lehet ismét, ha lesz elegendő gyerek, vagy számukra kedvezően változik a közoktatás finanszírozása.

Végül egy kedvező hír Szilsárkányból: a lakóhelyükért tenni akaró helybeliek – mintegy harmincan – egyesületet alakítottak. Ily módon kívánnak hozzájárulni a falu szebbé tételéhez, a községi rendezvények színvonalának emeléséhez.

Olvasóink írták

  • 1. elvették a nevem 2008. május 15. 23:56
    „"társulásban a hatszáz lakos alatti települések pályázhatnak erre a célra, a kétezer felettiek egyedül is" Ez teljes tévedés! Nem kell társulás, ezenkívül a 2000 lakos alattiaknak van a KEOP pályázat, csak utána kell nézni. Az utolsó pályázat beadási határideje márc. 30 volt. Úgyhogy a következőhöz lassan lehet keresni tervezőt, meg pályázatírót! A kedves újságírónak meg üzenem, hogy ilyen dolgokat a neten is meg lehet találni. Kb az év elején is panaszkodott pályázat hiányra egy Fertő környéki falu polgármestere, akkor betettem ide a pontos linket a kiírásról! Nem panaszkodni kell, hanem utánanézni, bár ez egy kicsit több energiát igényel.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fiatal lányok loptak

Csorna - Áruházi szarkákat csíptek el a közelmúltban a csornai rendőrök. A fiatal lányok kozmetikai… Tovább olvasom