Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Húsos fazék: nem a pápaiak kérték a dolgozók elbocsátását?

A Pápai Hús 1913 Kft. ügyvezetője szerint a cég azért nem ment bele egymilliárdos szerződésbe, mert hiányos adatokkal szolgált az Orbán család.

Állításuk szerint a rendelkezésre nem bocsátott adatok miatt álltak el a szerződéstől.

– Az üzlet a kapuvári cég hiányos és késedelmes adatszolgáltatása miatt, nem pedig a Pápai Hús 1913 Kft. magatartása miatt hiúsult meg – jelentette ki portálunknak Politzer József, a pápai húsüzem ügyvezető igazgatója.

Ahogy megírtuk, a kapuvári Carneria Kft. tulajdonosai szerint ötven dolgozónak mondtak fel a rábaköziek a pápai húsgyárral végül meg nem kötött szerződés miatt.

Orbán Imre, a kapuvári cég ügyvezetője elmondta: szóban megegyeztek a pápaiakkal, akik a kapuváriak szerint érthetetlen módon az utolsó pillanatban mondták vissza a szóban már elfogadott kontraktust.

A kapuváriak felvetéseire a pápai gyár ügyvezetője, Politzer József és dr. Kiss Endre ügyvéd válaszolt. – Az 1200 dolgozót foglalkoztató üzemet a felszámolás során államilag garantált hitelből vettük meg, így a kapuváriakkal megkötendő egymilliárdos szerződést csak a feltételek teljes ismeretében írtuk volna alá, erről viszont szó sem volt – jelentette ki a Pápai Hús 1913 Kft. ügyvezetője.

Politzer József elmondta: idősebb Orbán Imre – akivel két évig dolgoztak együtt Pápán – jelezte, hogy eladnák négy húsbolt bérleti jogát Pápának, lévén, hogy a Carneria Kft. más irányban lenne elkötelezett.

A két fél többször tárgyalt, a megállapítandó bérleti díjhoz azonban nyilvánvalóan szükségessé vált a Carneria Kft. által közölt forgalmi adatok ellenőrzése.

– Egészen 2008-ig egyeztek az adatok a kapuváriak által megadottakkal, ám a 2009-es mérlegadatok csak augusztus elején lettek nyilvánosak, ami már jelentősen eltért a szóban elhangzottaktól. Ehhez már gazdaságtalan volt az évi több mint 70 millió forint bérleti díj, ami cégünknek veszteséget termelt volna – mondta dr. Kiss Endre ügyvéd.

–Ez volt a szerződéstervezet augusztus eleji azonnali visszavonásának egyik oka.

Politzer József ügyvezető és dr. Kiss Endre ügyvéd.
Politzer József ügyvezető és dr. Kiss Endre ügyvéd.

– A másik lényeges indok a kapuváriak által bérelt boltok bérleti idejének bizonytalansága. A szerződésben említett boltokat 2020-ig béreltük volna, ám ezt a Carneria Kft. nem tudta a két nagyobb üzlet esetében garantálni – mondta a pápai ügyvezető.

Dr. Kiss Endre ügyvéd kijelentette, a tízéves tervezett szerződés értéke egymilliárd forint körül volt, ehhez nem elég egy kézfogás. Mindenképpen írásbeli szerződést terveztek, amitől végül a hiányos adatszolgáltatás miatt álltak el, hiszen a két bérlemény bérleti joga 2013-ban és 2016-ban lejár.

A bérleti díj összegében viszont tízéves futamidőben állapodtak meg a felek. – Ahhoz, hogy a bérleti díj meghosszabbítását Orbánék szóban garantálták, még megjegyzést sem kívánunk fűzni – mondta az ügyvéd.

A kapuváriak által említett ötven munkavállalóról szólva hozzátette: tudomása szerint a tizenhét feldolgozóüzemi dolgozónak még július közepén mondott fel a kapuvári cég, amikor köztük még csak szerződéstervezet sem készült.

A pápaiak – nem jogutódként – átvették volna a Carneria Kft. kereskedelmi alkalmazottjait, tizenhat embert, amint létrejön az írásbeli szerződés.

– Az Orbánék által említett húsfeldolgozó leállításához csak annyit tennék hozzá: egy dolgot jelentettünk ki, hogy az üzem termékeire nem tartunk igényt, ám annak leállítását nem szorgalmaztuk. Ismereteink szerint úgy a feldolgozó, mint az üzletek jelenleg is üzemelnek – mondta Politzer József.

Olvasóink írták

  • 8. kistázi 2010. augusztus 16. 21:52
    „a legujabb is elmult 4 éves..............mibe is kerül ez ujjonnan???
    ha,hogy, miért........de vége.............ennyi
    még a végén tiszta kánaán volt.”
  • 7. kishektor 2010. augusztus 16. 19:53
    „szabi14 ! szerintem ráérő idődben magadat kellene sajnálnod ! Tudod, aki nagyon hiányos ismeretekkel van ellátva s mégis véleményt alkot, nem valós dolgokat tényként közöl , hát az finoman szólva is bátor ember!!!
    Ismereteid tágítására pár tény : a boltokban dolgozók napi nettó 5 -6.000,- ft, az üzemben dolgozó szakmunkások napi nettó 7- 8.000,- ft kaptak. Kapuváron mondj még egy üzletet ahol ennyi a fizetés ! vagy talán a Húsgyárban is ennyit fizetnek ??
    Új ház : 45 éves kemény munka után ennyi azért megengedett, nem ? szabi szerinted a híd alatt kellene laknia ??
    Új aútók : a legújabb is elmúlt 4 éves !!
    Az 56 éves ismerősöd saját maga mondott fel !
    A két kisgyerekkel utcára kerülő meg nem az miattuk lett munkanélküli
    Szabi !!! először ismereteket szerezni / Tanulni / aztán véleményt alkotni!!!!!!! A sorrend nem mindegy !”
  • 6. mindigatutit 2010. augusztus 16. 09:07
    „azért szerettem volna meghallgatni a másik oldal is ,azt hiszem így lett volna a korrekt”
  • 5. szabi14 2010. augusztus 15. 10:05
    „Szegény Orbánék majd ha ráérek sajnálom őket.Új autók új ház,a dolgozók meg minimálbéren dolgozzanak
    Addig kellett volna nyújtozkodni míg a takaró ér.Egyik ismerősöm 56 évesen került az utcára, a másik pedig két kis kisgyerekkel. Orbánék meg élnek mint Marci Hevesen.”
  • 4. kistázi 2010. augusztus 15. 07:22
    „Mégis ki mit várt???????????????
    Bővebben felesleges taglalni a név elárul mindent :-(”
  • 3. Elemér 2010. augusztus 14. 11:27
    „Nem is a gatyaszoritást, inkább a mutyizást kellene orvosolni Mo.-n a gazdaságban. Ez nehezen megy O.V.-nak, mert maga is nyakig benne van. Unios szakértök és tudnak erröl. Ez még a tervezett bankadót is kockáztatja. Nem mintha a szocik különbek lettek volna, de pofa az van nekik”
  • 2. Elemér 2010. augusztus 14. 11:18
    „Szóval a mutyizás egy komoly probléma a szerzödéseknél. Tapasztalattal rendelkezem.;))”
  • 1. gabika86 2010. augusztus 14. 11:11
    „Ez egyértelmű volt. Hiányos eszközökkel (kézzel tépni a bordákat) és be nem jelentett alkalmazással meg normális ember már nem dolgozott a vágóhídon.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset a 85-ösön: felborult egy teherautó - fotók

Egy defektes kisteherautó okozott forgalmi akadályt péntek délelőtt a 85-ös főúton: a jármű majdnem fejre állt. Tovább olvasom