Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Hitelből és önerőből újították fel az utcákat

Vásárosfalu - Vásárosfalu ötmillió forint hitelből, valamint két és fél milliós önrészből felújíttatta a település szinte teljes úthálózatát.
– Még tavaly adtuk be az első pályázatot a település közútjainak felújítására, ám akkor nem nyertünk. Idei pályázatunk nyert, csak éppen a pénz fogyott el – avatott be az útfelújítás menetébe Molnár Sándor, Vásárosfalu polgármestere. A teljes költség hét és fél millió forint, amiből ötmilliót bankhitelből fedezett az önkormányzat, a többit saját pénzből adták hozzá.

A munkákat a napokban fejezik be, a közel egy kilométernyi felújított burkolat mellé már csak tíz-tizenöt méter padka megépítése hiányzik. Nem feledkeztek meg a szennyvízhálózat rekonstrukciójáról sem, az új út alatt kicserélték az elavult csöveket. – Az utcákat az augusztusi „Vé-fesztiválra" szerettük volna átadni, amelyre több ezer embert vártunk. Az idei program sikere felülmúlta a várakozásokat – tette hozzá Molnár Sándor. A jubileumi fesztivált pályázati pénzből és sok társadalmi munkával rendezték meg. A program nyereséget nem termel a falunak, de veszteségről sem lehet beszélni.

– A helybéliek segítségét nemcsak a fesztiválon vette igénybe a községháza, sokan kivették részüket az útfelújításból is, és remélhetőleg a még erre az évre tervezett buszmegállócserénél sem kell nélkülöznünk a vásárosfaluiakat – mondta Molnár Sándor.

Turbók Attila
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

120 milliárd intézményfelújításra Csornán

Csorna - John Emese SZDSZ-es politikus tartott fórumot kedden Csornán. Pedagógusokkal,… Tovább olvasom