Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Hat lakás épül Kapuváron a romáknak

Kapuváron hat család költözhet be még ebben az évben azokba a lakásokba, melyek építését a kapuvári cigány kisebbségi önkormányzat kezdte meg.
A falak már állnak
Hosszas huzavona után elkezdődött Kapuváron a már elhíresült Ady utcai lakások építése. A 46 és 58 négyzetméter közötti építményekbe várhatóan november végén költözhetnek be a roma lakók. Károli Tibor, a kapuvári cigány kisebbségi önkormányzat elnöke elmondta, tízéves munka után jutottak el addig, hogy már állnak a falak az Ady utcában. A megyében elsőként Kapuváron sikerült elnyerni azt a pályázatot, amely segítségével az építkezés megindulhatott.

– Minél több hátrányos helyzetű családot szeretnénk a jövőben is lakáshoz, emberhez méltó körülmények közé juttatni – jegyezte meg.

Késés és hozzá nem értés

A hat lakást további kettő megépítése követi. Az elnök szavaiból kiderült, minden lehetséges forrást igénybe vettek. Pályázatok útján sikerült például a közművesítést megvalósítani. Károli Tibor úgy látja: néhány ember „hozzá nem értése miatt" hányódott csaknem tíz esztendőn át a lakásépítés ügye. Mint mondta, a házak már nyolc évvel ezelőtt, olcsóbban is megépülhettek volna. Napjainkban pedig nem okozna gondot a városban a hátrányos helyzetűek elhelyezése.
– A kémények még az idén füstölni fognak – tette hozzá, utalva a korábban elhangzott negatív véleményekre.
Patyi András, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat (OCKÖ) szociális lakásépítő kht. ügyvezetőjétől megtudtuk: 1996-ban kezdte meg a cigány önkormányzat a szociális lakások építését. Az elmúlt időszakban kétszáz lakás épült. Az ügyvezető májusban került a társaság élére, s az elmúlt két évet sikertelenül zárták, a cégen belül vizsgálatok kezdődtek, a vezető decemberre ígérte az elszámolást.

Száztíz lakás országosan

– A jövő esztendő július harmincadikáig száztíz hasonló lakás biztosan felépül az országban – jegyezte meg. Hozzátette, legfőbb anyagi forrásuk az állami támogatás, a „szocpol" és a visszaigényelhető áfa. Ez a jelenlegi költségekkel számolva egy 45 négyzetméteres lakás költségeit fedezi.
Az ügyvezető hangsúlyozta, nem olcsó lakásokat akarnak építeni. A Konceptum elnevezésű technológiát azért választották, mert viszonylag egyszerűen építhető és háromszor jobbak a hőszigetelő tulajdonságai.
Somfalvi László, az építkezés vezetője kifejtette, e módszerrel már több száz lakás, sőt, szálloda is épült. Az előnyök között említette, hogy majdnem hetvenszázalékos a fűtési megtakarítás és a lakás könnyen átalakítható.
– A fehér falak láttán úgy tűnhet, hogy könnyűszerkezetű lakásokat építünk. Nem így van. A technológia a hagyományos beton-vasbeton épületszerkezet továbbfejlesztése.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elvitték a gólyatetemet

Az áramszolgáltató munkatársai tegnap délután Rábaszentmihályon kiemeltek fészkéből egy élettelen… Tovább olvasom