Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Harminc százalékkal több a rászoruló

Több száz kilogramm élelmiszer, ruházat és játék gyűlt össze a Kapuvári Családsegítő Intézet raktáraiban.Emellé 2,5 tonna élelmiszert is kapott az intézmény. Az adományokat több mint négyszáz rászorulónak adják.

Kapuváron idén harminc százalékkal több az adományokra szoruló, mint az elmúlt évben. A Kapuvári Családsegítő Intézet többmázsányi ruhát, játékot és 2,5 tonna élelmiszert gyűjtött össze az év végi adományozási hajrában. Ezt több mint négyszáz rászoruló családnak osztják ki a következő napokban. Az intézmény vezetője szerint Kapuváron és környékén jobbára azok adnak, akiknek ma szintén kevesebbjük van, ám kaptak adományokat Ausztriából is.

– Kapuváron több szervezet is foglalkozik az adományok gyűjtésével, a családsegítő intézeten kívül az egyház és a Máltai Szeretetszolgálat is fogadja a juttatásokat – mondta portálunknak Garabné Gulyás Mária, a családsegítő intézet igazgatója. Az önkormányzat intézménye jobbára ruhákat és játékokat gyűjt, az egyház pedig az élelmiszergyűjtésben jeleskedik. A Máltai Szeretetszolgálat egy országos akcióban vesz részt az egyik kereskedelmi lánc egységével közösen.

Az adományozás részleteiről szólva Garabné Gulyás Mária elmondta, Kapuvárról és környékéről jobbára azok adnak, akiknek amúgy is kevés van. Ezt a tapasztalatot a máltaiak képviselője is megerősítette. A családsegítőhöz a ˝civileken˝ kívül a veszkényi szülők is juttatnak el adományokat és a Baptista Szeretetszolgálat is adott hetven cipősdobozt (az úgynevezett országos cipősdoboz-akcióból) a rászorulóknak. Az összegyűjtött adományokat Kapuváron kétszáz családnak és egyedülállónak osztják ki, a nyolc társult faluban ugyanennyi a rászorulók száma.

A Vállalkozók az Egészségért Alapítvány (Császár Antal, Horváth Ferenc, dr. Benedek Zoltán és Kóczán Zoltán) rendszeres adományozója a helyi kórháznak.
A Vállalkozók az Egészségért Alapítvány (Császár Antal, Horváth Ferenc, dr. Benedek Zoltán és Kóczán Zoltán) rendszeres adományozója a helyi kórháznak.

– A kiosztható adományokat jótékonysági hangversennyel is duzzasztjuk és egy magánszemély, Károlyi Károly is szervezett gyűjtőakciót – mondta a családsegítők vezetője. Kijelentette: idén már mintegy harminc százalékkal több a rászoruló, mint az elmúlt években.

Ez utóbbit támasztotta alá Horváthné Dombi Marianna, a máltaiak önkéntes csoportjának vezetője is. Mint mondta, szervezete tapasztalatait az egyik kereskedelmi lánccal közös akcióban szerzik. – Az adományok nálunk is azoktól kerülnek ki, akiknek most láthatóan kevesebb van – mondta a csoportvezető. A máltaiak élelmiszert gyűjtenek és az általuk nyilvántartott rászorulóknak adják. Tavalyelőtt 250 csomagot osztottak, az elmúlt évben csak 110-et, ám a csoportvezető hozzátette, nem az adományok csökkentek, inkább több szervezet gyűjt Kapuváron is.

Az összegyűjtött adományokat Kapuváron kétszáz családnak és egyedülállónak osztják ki, a nyolc társult faluban ugyanennyi a rászorulók száma.

A kapuvári vállalkozók Vállalkozók az Egészségért Alapítványa rendszeres adományozója a helyi kórháznak. A tizenhét éve alapított egyesület ebben az évben negyedmilliós ajándékot vitt a kórházba.

Császár Antal, az alapítvány egyik képviselője elmondta, az előző években inkább komfortérzetet növelő ajándékokat hoztak a kórháznak, az aktív ellátás megszűnte óta azonban az alapellátáshoz kapcsolódó műszereket és bútorokat ajándékoznak.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elkészült a Széchenyi- iskola alsós tömbje

Uniós támogatásból újul meg a csornai Széchenyi-iskola külseje és fejlődik az intézmény szakmailag… Tovább olvasom