Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Gyaloglás az adományért, az életért

A Magyar Rákellenes Liga és egy kozmetikai cég támogatásával rendezték meg Budapesten a „Lépjünk egyet az életért” elnevezésű rendezvényt
Eddig öt alkalommal rendezték meg azt a programot, amelynek eredményeként évről évre átadhattak egy-egy húszmillió forint értékű emlőszűrő berendezést a rászoruló kórházaknak. 2005-ben az összegyűjtött adományokat olyan műszerújdonság megvásárlására fordítják, amely lehetővé teszi, hogy az emlőrákban szenvedő nők műtétje heg- és vérmentes legyen. A gyalogláson való részvétel feltétele egy anorák megvásárlása volt, a befolyt összegből a szervezők mellrák-utókezelést biztosító készülékeket vásárolnak. Idén több mint harmincmillió forint gyűlt össze, ebből a fővárosi Uzsoki és Szent Imre, valamint a kecskeméti és a szombathelyi kórházat, valamint az Országos Onkológiai Központot látják el.

A résztvevők az Erzsébet térről indultak, a Lánchídon át a Tabánig gyalogoltak, ahol neves előadóművészek köszöntötték őket. A műsorban többek között a Budapest Jazz Orchestra kíséretében fellépett Charlie, Zséda, Roy, Emilio, Tóth Gabi és Vörös Eszter.

Gaál Györgyné, a kapuvári Széchenyi-iskola tanítónője, aki évek óta résztvevője e nemes szándékú programnak, érdeklődésünkre elmondta: mindig szívesen vesz részt olyan rendezvényeken, ahol embertársain segíthet, s a mostani kezdeményezés hallatán örömmel toborozta a társakat, akik hasonlóan gondolkodnak, mint ő: „jobb adni, mint kapni". Majd hozzátette: jövőre is elindulnak e jótékony célú programon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vandál pusztítás a csornai parkban

Ismét vandál kezek „dolgoztak” csütörtökön éjjel Csornán a Szent István téri parkban. „Áldásos munkájuk” rövid leltára: öt összetört és két ellopott pad, hét eltűnt szemeteskuka és zsákra való szemét. A kár körülbelül négyszázezer forint, amit a város amúgy is szűkös költségvetéséből kell megtéríteni. A jelenségre Horváth János Zoltánné önkormányzati képviselő, a parkgondozásért felelős vállalkozó hívta fel a Kisalföld figyelmét. Tovább olvasom