Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Félmilliárdot hoztak hat év alatt a faluba

Szil - Összesen közel 750 millió forintot fordítottak fejlesztésre az elmúlt években Szilban. Ehhez félmilliárd forintot pályázaton nyertek. A polgármester a siker titkairól beszélt a Kisalföldnek.
Az elmúlt hat évben félmilliárd forintos támogatást „pályáztak" össze a sziliak. Az önerőkkel kiegészítve így 750 millió forintos fejlesztést tudtak megvalósítani az 1420-as lélekszámú településen. A polgármester úgy látja: nem elég jó pályázatot írni, lobbizni is kell. És ott, annál, ahol és akinél lehet.

A szili önkormányzat profi pályázatíró céggel működik együtt. Természetesen a megfelelő, szokásos sikerdíjért dolgoznak.

– A többmilliós, tíz-, esetleg százmilliós pályázatok írásához szükség van a profikra, ezt tudomásul kell venni. Persze még ez sem garancia a sikerre – mondta a Kisalföldnek Lengyel Lajos. – A jó pályázatot segíteni is kell, divatos szóval lobbizni kell mellette. Sokat számítanak a személyes kapcsolatok, népszerűsíteni kell a falut. Nem erkölcstelen módszerekre gondolok persze, hanem tisztességes lobbira, kiállásra az egyes ügyek mellett.

Lengyel Lajos szerint sokat segít az is, hogy a politikai csatározások nem befolyásolják a szili fejlesztéseket. Mint fogalmazott, a képviselő-testületben inkább egy-egy konkrét ügy mellett vagy ellenében szállnak síkra a képviselők. Maga a polgármester részt vesz például Áder János rendezvényein és ugyanígy a másik oldal összejövetelein is. A község érdekében ugyanis bárhonnan érkezik, elfogadják a segítséget.

„Igyekszem mindegyik oldallal azonos közelséget és távolságot tartani.
Számomra a település érdekei az elsők és csak utána következik a személyes szimpátia vagy ellenszenv" – jegyezte meg a polgármester.

Lengyel Lajos polgármester büszke a faluban közösen elért eredményekre.
Lengyel Lajos polgármester büszke a faluban közösen elért eredményekre.

A sziliak által adott recept jó, ezt az élet és a tények igazolják. Az elmúlt években ugyanis felújították az óvoda és az Életmódklub épületét, befejezték a Dózsa György utca rendbetételét. További négy utca burkolatát újították fel, a kultúrház külső és belső rekonstrukciója is megtörtént. Rendbe tették a faluközpontot, városias jellegű lett a centrum. 2003-ban kezdték az iskola felújítását. Javították a sportolási lehetőségeket: korszerűsítették a focipályát, az öltözőt, a világítást. Kisebb csinosításokra is futotta: fákat ültettek, parkosítottak. Megyei támogatásból a községháza épületét kívül-belül felújították. Tájháznak megfelelő épületet, építési telkeknek ingatlant vásároltak.

Voltak, vannak persze eredménytelen pályázataik is. A kultúrház kapcsán például negyedszerre voltak sikeresek. A szociális intézmény kialakítására benyújtott 500 milliós igényüket is elutasították, ahogy nem nyertek pénzt a falumúzeumra sem. Az iskola, a polgármesteri hivatal, az orvosi rendelő akadálymentesítése tart. Az egyházközség irányításával közel 100 milliós beruházást hajtottak végre a község két templomának renoválásával. Jelenleg szintén komoly fejlesztés előtt állnak: a mikrotérségi iskola felújítása következik. Erre 200 millió forintos támogatást nyertek.

Szil költségvetése 300 millió forint körül mozog évente. Ennek jó részét elviszik a kötelező kiadások, intézményfenntartások. Az önerőket azonban biztosítani kell. Az elmúlt években a szili önkormányzat körülbelül 150 millió forintnyi saját forrást mutatott fel. Nem volt könnyű előteremteni ezt a pénzt.

– Alighogy hivatalba léptem 2002-ben, megváltoztattuk a helyi adók mértékét – beszélt a „titokról" Lengyel Lajos. – Az iparűzési, a kommunális és a gépjárműadó összegét muszáj volt drasztikusan megemelni, mert bevétele csak ebből volt az önkormányzatnak. Az önerő viszont kellett a célok megvalósításához. Azért is mondom azt, hogy ami Szilban az elmúlt években történt, csapatmunka volt. Kivették részüket a terhekből a helyiek, a képviselő-testület. A polgármesteri hivatal munkatársai Papp László jegyző irányításával sokszor munkaidőn túl is dolgoztak a sikerért.

A polgármestert megkérdeztük: melyik fejlesztés áll a szívéhez legközelebb. „Számomra a legkisebb fejlesztés is kedves. Örülök az iskola fejlődésének, de ha valamit mégis ki kell emelnem, akkor a világháborús emlékművek renoválását említem" – reagált Lengyel Lajos.

Olvasóink írták

  • 5. mik-mak 2008. szeptember 22. 21:26
    „Lengyel Lajos értelmes , okos ember . SZil község tisztességes polgármestere. Őt nem kell a kocsmából kirángatni, mint máshol a polgármesterasszonyt részegségeés a másik oldal gyalázása miatt.”
  • 4. Ludvig 2008. szeptember 20. 16:18
    „Gratulálok a Sziliaknak, kiváltkép Lengyel Lajos polgármesternek és Papp László jegyzőnek. Sok nagyközség példát vehetne a település fejlődéséről.”
  • 3. HáTé 2008. szeptember 16. 13:43
    „A szili polgármester mikor tart továbbképzést a váginak? Mert Vágon csak a posvány, unalom, leépülés van. Egyesek zsebébe csordogál az uniós támogatás, a különboző pályázatokat sorra nyerik, de a falu javára nem fordítanak egy fillért sem. Nincsenek programok, útfelújítás, Rába-partjának gondozása, a folyó feletti híd meg lassan leszakad a 24 tonnás kocsik alatt, akik a tilalom ellenére dübörögnek át rajta. Példát vehetnének a szomszéd falvakról.”
  • 2. rtz 2008. szeptember 13. 19:07
    „Gratula!”
  • 1. SZ.M. 2008. szeptember 13. 08:40
    „Ez igen!Gratulálók Szil községnek!Sok sikert a további fejlesztéshez.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Megasztár zsűrije tévedett, Misinek jó hangja van!

Kapuvár - Eszenyi Enikő túlzott, amikor a kapuvári Horváth Mihályt a Máté Péter dal második sora… Tovább olvasom