Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Csornai járási hivatal: Harminchárom településen harmincnégyezer ember ügyei

Horváth Péter úgy látja, a csornai járási hivatalban minden feltétel adott ahhoz, hogy január 3-tól fogadják az állampolgárokat.
Harminchárom településen harmincnégyezer ember ügyeit intézi január elsejétől a csornai járási hivatal. Vezetője Horváth Péter, korábbi csornai jegyző lett. Öt szakigazgatási szerv tartozik a járáshoz. A vezető úgy látja, minden feltétel adott ahhoz, hogy megkezdje működését a hivatal.
A járási hivatal törzshivatalának dolgozói létszáma huszonkettő.

Horváth Péter – Azt hiszem, ügyfeleinknek nem lesz olyan kérése, melyben ne tudnánk segítséget nyújtani.
Horváth Péter – Azt hiszem, ügyfeleinknek nem lesz olyan kérése, melyben ne tudnánk segítséget nyújtani.


A gyámhivatalban négyen, a földhivatalban tizennégyen, a munkaügyi kirendeltségen hatan, az állat-egészségügyi és élelmiszerlánc-ellenőrzési hivatalban harmincketten, a népegészségügyi intézetben heten dolgoznak. Utóbbi két szervezet a Kapuvári járás területén is illetékes. A járási hivatal szakigazgatási szerveinél a szakmai irányítás a helyi vezető feladata lesz továbbra is, a munkáltatói jogokat a járási hivatalvezető gyakorolja és ő felel a működtetésért is. A Csornai járás területén tizenhat, ötszáz lakosnál nagyobb település van. Ezekben a községekben ügysegédi szolgálat lesz.
Horváth Pétertől megtudtuk: a csornai városházán alakították ki a járás székhelyét. A mostani okmányirodát, a vagyonosztály helyiségeit, illetve az első emeleti folyosó jobb szárnyát kapták meg. Minden munkatársnak kijelölték a szobáját, kialakították a számítógépes informatikai rendszert.

– Az önkormányzatoktól kapott felszereléseket, berendezéseket, bútorokat elhelyeztük – közölte Horváth Péter. – Mindenképpen köszönet jár a településeknek, hiszen valamennyien rugalmasan kezelték a helyzetet és kéréseinket. Úgy érzem, megértették, hogy mindannyiunk közös érdeke a járási hivatal megfelelő felállítása. Munkatársaim a közigazgatásban, államigazgatásban jártas, több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberek. Azt hiszem, ügyfeleinknek nem lesz olyan kérése, melyben ne tudnánk segítséget nyújtani. Persze mivel egy nagy horderejű és a közigazgatás gyökeres átalakításával járó folyamatról van szó, nem lesz könnyű dolgunk, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne kerüljön homokszem a gépezetbe. Azt megígérhetem, hogy minden problémára megkeressük az értelmes megoldásokat.

Horváth Péter hozzátette: azt a szemléletet várja el kollégáitól, melyben az ügyfél érdeke az első. Minden más csak azután következhet. „A járási hivatalokat éppen azért hozták létre, hogy az ügyfelek gyorsabban és egyszerűbben intézhessék ügyeiket. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy ez így is történjen" – jegyezte meg a csornai járási hivatal vezetője.

Olvasóink írták

  • 5. hajracsorna 2013. január 03. 11:33
    „Azt a fotót! :-D :-D”
  • 4. fatuja 2013. január 03. 08:57
    „Kedves moderátor! Miért nem jelent meg az előző írásom??? A véleményemet csak leírhatom, vagy nem? Semmi sértőt, vagy személyeskedőt nem írtam. Mindössze kifejtettem tömören, hogy a hivatal eddigi munkássága SZERINTEM hagy némi kívánnivalót maga után. A következő bekezdésemet kérném megjelentetni:

    Horváth Péter úrnak sok sikert kívánok! Ha az utolsó bekezdésben foglaltak szerint dolgozik és dolgoztat, akkor egy olyan szervezet lesz itt Csornán, amilyet eddig az emberek csak hírből hallottak. Őszintén bízom benne, hogy sikerül neki!”
  • 3. trabantal 2013. január 02. 20:49
    „:)”
  • 2. kultura 2013. január 02. 17:01
    „H.Péter úr, már akkor mikor idekerült ígéretes volt.Azóta az eddigi munkájával ezt be is bizonyította hogy nem véletlenül adtak neki egybehangzóan megelőlegezett bizalmat.Bizonyított! Gratulálok és sikeres éveket kívánok Neki és a vezetése alatt álló minden dolgozónak.”
  • 1. kukszi 2013. január 02. 11:35
    „Hát lesz dolga Horváth Péter Úrnak,ekkora szervezetet hatékonyan,jól működtetni. Korábban félre informáltak Horváth Úr személyéről,de azóta meggyőződtem arról, hogy egy nagyon agilis, jól felkészült szakember.

    Nem értem az állatorvosi hivatal 32 fős apparátusát,ekkora létszámmal egy megyét el kellene igazgatni,
    talán a falugazdászokat is ide sorolták?
    Falugazdász téren is rendet kellene rakni,meg kellene szüntetni a munkák tologatását,gazdák küldözgetését/falugazdászok, kamarai tanácsadók, szaktanácsadók/ között, mindet az agrárkamarába.
    Gazdatanácsadás nem hivatalnoki munka!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csorna: Az iskolák mennek, a kollégium marad

A csornai középiskolák a megyei tankerülethez tartoznak január elsejétől. Működtetésüket azonban a… Tovább olvasom