Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

˝Csornáért, törvényesen˝

Iskolai ügyekben is döntött hétfői ülésén a csornai képviselő-testület. Módosították a távhő díját és bemutatkozott a város új jegyzője is.


Dr. Horváth Etelka az új csornai jegyző. A szülési szabadságon lévő dr. Döbrössy Adriennt helyettesíti a városházán. Turi György polgármester a képviselő-testület hétfői, rendkívüli ülésén mutatta be új munkatársát. A szakember a plénum előtt megfogalmazta jelmondatát is: Csornáért, törvényesen.

A polgármester bejelentette: a jegyző helyettesítésére pályázatot írtak ki, melyre négyen jelentkeztek. A személyes meghallgatásra végül hárman mentek el, közülük esett a választás dr. Horváth Etelkára. A szakember elmondta: korábban az államigazgatás több területén is dolgozott. Kérte a képviselő-testületet, egymást segítve szolgálják a várost.

A bemutatkozás után a plénum a közterületi filmforgatással kapcsolatban alkotott rendeletet. Mint kiderült, egy július elsején életbe lépett törvény miatt volt szükség az intézkedésre. Napirenden volt a Csorna térségi Gyermekjóléti és Szociális Gondozási Társulás társulási megállapodásának módosítása is. Az önkormányzat Dörrel, Faráddal és Sopronnémetivel kötött megállapodást korábban. Mint gesztornak, Csornának kell rendeletet alkotnia a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról. Ennek szellemében módosították a társulási megállapodást.

Intézményi étkeztetés ellátásáról is szó volt hétfőn. Az önkormányzatnak ugyanis azokban az oktatási intézményekben is gondoskodnia kell az étkeztetésről, melyeknek nem fenntartója és működtetője. Így az Arany-iskolában, illetve a Csukás-szakközépben is. A várossal együttműködő szolgáltatóval az új helyzetet figyelembe véve módosítják majd a szerződést. Azt is tisztázni kell, hogy közbeszerzési eljárás kiírására szükség lesz-e. Amennyiben igen, annak lebonyolításáról is intézkedni kell. Tárgyaltak a képviselők a Csornahő kft.-t érintő kérdésekről is. A rezsicsökkentés értelmében módosították például a távhő árát.

Végül a Hunyadi János Gimnázium igazgatói pályázatát véleményezte a testület. Noha az iskolának már nem fenntartója a város, a plénum véleményét kikérték. Az állásra egy pályázat érkezett, a jelenlegi vezető Kovács Istvánnétól. A csornai önkormányzat támogatta ismételt kinevezését.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kertje és a könyvek örömében él

Egészsége jó, dolga tengernyi. Így összegezte ˝állapotát˝ tömören Kálmán Gyula tanár, aki életének hosszú csornai időszakát tizenöt évvel ezelőtt Szilsárkányra cserélte fel. Tovább olvasom