Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Az MSZP lemondatná csornai képviselőjét

Lemondásra szólította fel Balogh Csaba csornai szocialista önkormányzati képviselőt a Magyar Szocialista Párt rábaközi szervezete.

Ezt közleményben jelentették be kedden este. A határozatot a párt jelenlévő elnökségi tagjai egyhangúlag megszavazták.

„A Magyar Szocialista Párt Rábaközi Szövetségének elnöksége elfogadhatatlannak tartja Balogh Csaba tevékenységét a csornai képviselőtestületben, és elhatárolódik tőle. Balogh Csaba az MSZP listájáról került be Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testületébe, de egyeztetési erőfeszítéseink ellenére lényegi kérdésekben a kialakított közös álláspontunkkal ellentétesen foglalt állást.

2011. március 21-én a testület ülésén - már nem először - az elnökség határozott döntése ellenére a város érdekével, és az MSZP politikai érdekével szembehelyezkedve szavazott, most a Molnár Ferenc televíziójának csaknem 50 milliós szerződéséről szóló napirend keretében.

Sajnálatos tevékenységével azt bizonyította, hogy a csornai képviselőtestületben az önkormányzatokat megnyomorító FIDESZ képviselőivel a hátunk mögött egyeztet, személyes anyagi érdekből megállapodásokat köt. Elutasítjuk ezt a fajta politikai kufárkodást.

Mélységesen sajnáljuk, hogy egy fiatal politikusban, akinek nagy lehetőséget adtunk, akinek a tevékenységéhez nagy reményeket fűztünk, öt hónap önkormányzati munka után ekkorát kellett csalódnunk. Döntéseivel és tevékenységével semmiféle közösséget nem vállalunk. Felszólítjuk, hogy adja vissza a mandátumát az MSZP-nek, akitől kapta, és fegyelmi eljárást kezdeményezünk ellene" – olvasható a közleményben.

Olvasóink írták

46 hozzászólás
  • 46. Jerry 2011. március 28. 12:26
    „lenkecsorna,az is nagyon zavart, főleg az, hogy akkor az egyhangú szavazásban a fideszes többségű városvezetés x-ei is benne voltak.Igaz,akkor még a polgármester nyíltan a narancsos oldal mellett állt,és akkor minden tettét megtapsoltátok.Aztán, hogy szembe ment a párttal,ellent mondott a vezér szavának, szálka lett a párt személben.Talán nem kellene kettős mércével mérni, mert itt úgy látom,ha fideszes teszi,akkor jó, ha nem narancskedvelő,akkor rossz.Kezd a dolog hasonlítani egy letűnt kor elveihez.A narancssárga kezd átcsapni narancs vörösbe,de ez gondolom nem zavar senkit............”
  • 45. Goldman 2011. március 27. 12:23
    „merzsebet: azért az nem úgy van ahogyan Te gondolod
    a "parkgondozást" csinálják csak nem éppen megfelelően. A környék kertészei rossz véleménnyel vannak az egészről. A virágágyásba a töveket úgy ültetik ahogy éppen kedvük tartja. S*arból nem lehet várat építeni....”
  • 44. merzsebet 2011. március 27. 09:43
    „Egy dolog működött Csornán a park gondozás.Rendezett és szépek a parkok ráadásul olcsón,ellentétben a síktalanítással aminek az ára évek alatt az egekbe szökött.
    Engem nem érdekel ha akár pityipakó gondozza is,ha szép és rendben van.
    Nincs strandunk,termálkutunk lassan aktív kórházunk sem.A munkahelyekről nem is beszélve .Milyenek az utak,járdák.?Mi a probléma?”
  • 43. lenkecsorna 2011. március 27. 06:24
    „oltob: megmondta! nagy a te igazságod!
    jerry: az nem zavar, hogy 2007-ben a képv.testület egyhangúlag megszavazta a csornai polgár című havilap kiadását, ami öt példányban jelent meg és 4 millió 797 ezer + Áfába került. Akkor csak egy újság kiadására nem volt sok havi 959400 +Áfa Turi Polgármester Úrnak??? link: http://www.kisalfold.hu/rabakozi_hirek/helyi_hirek_havonta_negyedevente/2022948/”
  • 42. Goldman 2011. március 26. 10:35
    „oltob: van benne valami..:)”
  • 41. nagytibi 2011. március 26. 09:28
    „Szerintem oltob leírta a lényeget!!!!”
  • 40. oltob 2011. március 26. 09:07
    „Itt a követezőről van szó véleményem szerint

    1. Mint említették a parkgondozással kezdődtek a problémák, ott nem értettek egyet az MSZP-ben a felek. Eddig ez a feladat a volt MSZP-s önkormányzati képviselőé volt. Balogh Úr nem arra az oldalra állt ami azt biztosítja, hogy ugyan ez fog maradni. Ergo a volt szocialista ellen döntött, mert Ő úgy gondolja, hogy egy más valaki által végzett munka jobb lenne.
    Talán MSZP-én belül ez kiütötte a biztosítékot? Talán nem tetszett egyes szocialistának, hogy a Csaba fiúk nem támogatja az eddigi szoci parkgondozót?

    2. Pap Jocó kezében van egy újság, ha jól tudom az inforábaköz vagy szuperinfo néven működő. Talán Papp Jocó is hasznot várt magának a nyilvánosságból? Hogy az ő újságja is jó pénzért le adja a jövőben az aktuális eseményeket?
    Lehet, hogy ez az egész kavalkád csak MSZP-n belüli csata? Marakodnak azért a kicsi lerágott csontért ami maradt nekik, azután miután tönkretették az egész országot?

    INTÉZZE EL AZ MSZP EZT SAJÁT HÁZA TÁJÉKÁN, HAGYJA KI BELŐLE A VÁROST!

    Nagyon okos fórumozók, ki lát ebben rációt?”
  • 39. JohnnyBeretta 2011. március 24. 22:08
    „1. Vegyük már észre, hogy nincs jobb meg bal oldal. Van, aki tenni akar azért, hogy jobban menjenek ebben a városban a dolgok, és van, aki 1. csak a zsebét tömné, mint Hagyó elvtárs, 2. mindenben keresztbe akar tenni annak, aki megnyerte a választást, amolyan ki-ha-én-nem alapon, mint a fidesz az elmúlt 8 évben. Egyik kutya másik eb.
    2. Ahogyan én a Csabit ismerem, nem egyezkedett ő senkivel semmilyen haszonért. Ha pedig mégis, akkor nagyot csalódnék benne. Véleményem szerint egyetlen egy nagy hibát vétett, mégpedig azt, hogy az MSZP színeiben indult. Meg tudom érteni, hogy baloldali értékek meg egyebek, meg innen jött a támogatás bla-bla-bla, meg csak tenni akar a városért... De Őszöd után nem értem, hogy ez a párt mit keres még a közéletben. Bár, kifejthetném ezt úgy is, hogy 89 után egy MSZMP utódpárt mit keres még a közéletben...
    3. Kérdés: Csornán az idők végéig csak a gyűlölködés fog menni? Ez a 10000 szociálisan érzékeny polgár nem fog végre egy közös cél érdekében egyesülni, és egyet érteni? Ideje lenne kinőni a jobb és baloldali gondolkodást...
    Félreértés ne essék, én jobbik szavazónak tartom magam, mert jelenleg az ő értékrendjük, céljaik állnak hozzám a legközelebb. De Csornán nincs Jobbik szervezet, de valamit azért tenni kell... Gyűlölködés helyett jobb lenne, ha legközelebb nem pártkatonákat ültetnének a tisztelt választók a székekbe... Nem színekre, hanem emberekre kellene szavazni...
    Utólag is elnézést kérek az összeszedetlen hozzászólásért, de cseppet felhúztam magam a kommenteken...
    http://www.youtube.com/watch?v=PRdTo--g3iM&feature=related”
  • 38. Jerry 2011. március 24. 20:29
    „Örülök, "lenkecsorna"hogy ennyire zavar a helyes írásom,az viszont elszomorít, hogy pl a Pali bácsié nem izgat.Pedig ő nem csak hsz-ket írogat.Tudod régen egy könyvben is csupa kisbetűvel írtak egy nevet, és csak akkor írták a nevét csupa nagy betűvel,mikor már szerintük kiérdemelte.Tudod, aki elárulja a benne bízókat, aki önös céljait a közösség elé teszi,az bizony érdemes a kis betűre.Egyébként érdekes, hogy Mikor Turi polgármester a város érdeke miatt szembe fordult a fidesszel, a narancsosok a lemondását követelték, most ugyanezért mást szenté avatnának,feltéve hogy a fidesz mellé áll? ? Nem kétszínűség ez? Hol van itt akkor a város érdeke?Nem inkább csak a párt érdekek érvényesülnek?Azért is,mert csupán a fidesz érdeke, hogy a nyilvánosság ért a város 50 millát fizessen,mivel csak a fidesz fog szerepelni, csak az ő emberei nyilatkozhatnak a közismerten narancsos helyi tv-ben. A fidesz a város pénzén akar saját reklám forrást kialakítani.a párt érdek nem város érdek, még akkor sem,ha egy párt vezeti a várost,mint annó az átkosban, csak most csillag helyett narancs jelvénnyel.”
  • 37. lenkecsorna 2011. március 24. 15:45
    „Netuddki06!

    Kifejezetten arra értettem hogy bunkóság valakinek a nevét kis betűvel írni....most én is írtam, volna kis betűvel Papp Úr nevét????Szerintem óriási intelligenciára vall...de ha gondolod átnézem az összes hozzá szólást helyesírás ügyileg.... remélem kielégítettem válaszod....
    Érdekes Csaba is bent van az elnökségi tagok közül, mégsem hívták meg, az újságból kellett megtudnia a döntésüket...ez szerinted gerincesség??!!! Tök mindegy melyik pártba tartozol embernek tudni kell megmaradni!”
  • 36. netuddki06 2011. március 24. 12:02
    „Lenkecsorna!
    Miért csak Jerry helyesírása zavar, a többi is hemzseg a hibától? Furcsa szemüveged van. Akik veled egyetértenek, annak a helyesírási hibáit sem veszed észre. Ez a legnagyobb baj.
    Egyébként ha figyelmesen elolvastátok volna a cikket akár az is feltűnhetett volna, hogy az elnökség egyhangú döntése volt.”
  • 35. lenkecsorna 2011. március 24. 09:42
    „Kedves jerry !
    Légy szíves tanulj már meg helyesen írni!”
  • 34. lenkecsorna 2011. március 24. 09:38
    „Minden párt több emberből áll, lehetnek különböző vélemények....most nem egyezett az Irányító(k) akaratával és ez lett belőle...egyébként meg eddig arról harsogott a bal oldal hogy a narancsoknál nem lehet vélemény nyilvánítás, mindenki arra rakja a kezét amit kiadnak neki utasításba......akkor most miről beszélgetünk??!!!!”
  • 33. Jerry 2011. március 24. 09:19
    „Eltűnt a hsz-em, amit korábban írtam. Működik a sajtó törvény?Szólj igazat és .......kitörölnek?”
  • 32. ibolyka2010 2011. március 24. 08:04
    „Balogh Csaba egyedül nem tud tenni Csorna jövőjéért, így kényszerül kompromisszumokat kötni.
    Egy ember az MSZP-ben, aki azt nézi, hogy mi jó a városnak és mással nem törődik.
    Megint Papp József akar dirigálni hátulról és ezt nem hagyja a Balogh Úr.”
  • 31. bakker8888 2011. március 23. 21:34
    „Türelem barátaim! :)))”
  • 30. értetlenke 2011. március 23. 21:32
    „Egyébként nem mindegy, hogy pénzért vagy miért, a lényegen nem változtat. Viszont tisztességes volna, a képviselői székét visszaadná, hiszen nem saját jogon, hanem listán jutott be.”
  • 29. oltob 2011. március 23. 21:26
    „bakker.

    Kérlek fejtsétek már ki, hogy a Balogh Csaba milyen pénzért árulta el a szocikat? Ezt nem értem és nem vagyok ezzel egyedül. Miért kapott volna pénzt?”
  • 28. oltob 2011. március 23. 21:26
    „bakker.

    Kérlek fejtsétek már ki, hogy a Balogh Csaba milyen pénzért árulta el a szocikat? Ezt nem értem és nem vagyok ezzel egyedül. Miért kapott volna pénzt?”
  • 27. kivülálló 2011. március 23. 21:20
    „Hajrá Jerry+++!!! Összeszedted, korrket a cikk”
46 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kapuvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat közmeghallgatása

A közmeghallgatáson beszámoló hangzik el a Kapuvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat tevékenységéről… Tovább olvasom