Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Áram nélkül nincs szűrés

A körjegyző szerint több rábaközi településen az E.ON felelőtlen magatartása miatt hiúsult meg a tüdőszűrés.
Mérgesen elmaradt, Rábaszentmihályon két és fél órával később kezdődött a tüdőszűrés a minap. A falvak körjegyzője szerint az E.ON felelőtlen magatartása miatt hiúsult meg a preventív vizsgálat. Az áramszolgáltató most az érintett települések elnézését kéri és ígéri: az újabb tüdőszűrés villamosenergia-szükségletét ingyen biztosítja.

Amikor már elment a busz

Csuzy Csaba, Rábacsécsény, Rábaszentmihály, Kisbabot és Mérges községek körjegyzője levélben ismertette szerkesztőségünkkel az elmaradt tüdőszűrés részleteit. Mint írja, az áramszolgáltatóhoz november 11-én juttatták el az áramellátás megoldását kérő igénybejelentőt. Erre az E.ON azonban nem reagált. Rábaszentmihályon november 21-re hirdették meg a vizsgálatot, délután fél egyre. „Csak többszöri telefonos megkeresés után tudtuk elérni a bekötés teljesítését", ezért csak három óra után kezdődhetett a tüdőszűrés. „Még rosszabb helyzet állt fenn Mérges községben, ahol november 23-án kellett volna fél 11-től délután 3 óráig a szolgáltatónak az áramot biztosítania, de végül csak fél 4-kor, a tüdőszűrő busz távozását követően jelentek meg a helyszínen. Így a meghirdetett tüdőszűrés meghiúsult" – részletezte a történteket Csuzy Csaba.

Öt percért több mint harmincezer

A jegyző szerint az elmúlt években az igénybejelentés után az ÉDÁSZ mindig pontosan teljesített. „Bár a bekötés díja néhány év alatt a sokszorosára emelkedett – az ötperces munkáért 31 ezer 600 forintos számla már 23-án megérkezett Rábaszentmihályra –, az E.ON ezért a borsos árért sem tud megfelelő szolgáltatást nyújtani." A helyieknek okozva kellemetlenséget ezáltal.

Belső ügyintézési problémák miatt

A Kisalföld megkereste az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt.-t, ahonnan ígéretet kaptunk a hiba jóvátételére. Belső ügyintézési problémák miatt teljesítették késedelemmel Rábaszentmihály és Mérges szükséges áramigényét az ideiglenes tüdőszűréshez – tudtuk meg. „Tekintettel arra, hogy a települések alapvető egészségügyi ellátásáról van szó, ezért társaságunk felajánlja, hogy amennyiben más időpontban megszervezésre kerül a tüdőszűrés, úgy az ahhoz szükséges többlet villamosenergia-szükségletet az érintett településeken térítésmentesen biztosítjuk" – szól az E.ON sajtóközleményének ígérete.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem kell a fűtésrendszer a lakóknak

A kapuvári önkormányzat megbeszélésre hívta a városi távhőrendszert használó lakóközösségek képviselőit a további üzemeltetés mikéntjéről. A fórumon elhangzott: a város- mint üzemeltető és tulajdonos- felajánlaná, akár jelképes áron is, a további működtetést a lakóknak. Az indoklás szerint ezáltal a költségeket, különösen az alapdíjat nagymértékben lehetne csökkenteni. Tovább olvasom