Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Adójukból fejlődhet Csorna

Csorna önkormányzatának tavaly 280 millió forint iparűzésiadó-bevétele volt. A városban legtöbb adót befizetőket csütörtökön ünnepségen köszöntötték a polgármesteri hivatalban.
Míg két évvel ezelőtt 180, addig tavaly már 240 millió forint volt a csornai önkormányzat iparűzésiadó-bevétele. A virilistákat, vagyis a legtöbb adót befizetőket köszöntötték csütörtökön az önkormányzat és a megyei kereskedelmi és iparkamara szervezte ünnepségen. Papp József polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy a településen adót fizetők nemcsak a kötelező taksájukkal, hanem egyéb módon is támogatják a várost. Segítik például a különböző rendezvényeket, társadalmi megmozdulásokat is.

– Az önkormányzat célja, hogy a város gazdasági élete megpezsdüljön, ezt szorgalmazza a közelmúltban elfogadott gazdasági program is – mondta Papp József. – Magyarország európai uniós csatlakozásával új kor kezdődik, esélyt és lehetőséget kapnak a beruházók, de ehhez a feltételeket is biztosítani kell. Ezeknek a feltételeknek a megvalósítását tartalmazza a város gazdasági programja. Tóth Balázs kamarai elnök úgy fogalmazott, hogy a kisebb városok fejlesztésére az eddigieknél sokkal többet kell költeni. A kamara is indított olyan projekteket, melyek az uniós csatlakozás előnyeit használják ki, melyek az alapstruktúra és a humán erőforrás területén biztosíthatják a változásokat.

Csornán a legtöbb iparűzési adót évek óta a Csorna–Beled Cserépgyártó Rt. fizeti. Für József igazgatóhelyettes szerint ez a jól átgondolt és folyamatos fejlesztési stratégiának köszönhető. Ahhoz azonban, hogy az eredményeket tartani lehessen, megbízható minőséget kell garantálni, ennek érdekében a cég újabb fejlesztéseket tervez.

Dr. Kenese Lászlóné, az Oriens Kft. vezetője az ünnepség után azt mondta: ha több adót fizet a társaság, az azt jelenti, hogy sikerült előbbre lépniük. Ez pedig mindenképpen előny, így nagy megtiszteltetésnek tekintik, hogy a város virilistái között szerepelhetnek. Bella Rudolf, a BE-VA Sped Kft. ügyvezetője szerint az elismerés és az oklevél megtisztelő, mert azt bizonyítja, hogy a kft. jól működik. Mint mondta, kis lépésekben képzelik el a fejlődést, de azt szeretnék elérni, hogy a cég hosszú ideig fennmaradhasson a „virilistán".

Mindhárom vállalkozás az adózáson túl is támogatja a várost. Jó példa erre legutóbb a szociális bérlakások építésénél a cserépgyár támogatása.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A sertéstenyésztők a kormánytól várnak segítséget

A sertéstenyésztők május 14-én országos demonstrációt tartanak, amennyiben a mai kormányülésen nem… Tovább olvasom