Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

A jogtulajdonos az önkormányzat

Kapuvár - Egyre több kapuvári vállalkozás kér engedélyt a város nevének használatára a cég elnevezésében. A Kapuvár név jogtulajdonosa a helyi önkormányzat, ám a használathoz elég a beleegyező nyilatkozat.
Több olyan cég és vállalkozás is működik Kapuváron, melynek hivatalos elnevezésében ott található a város neve. A cégvezetők felismerték, hogy egy-egy termék – pédául a kapuvári bacon – megnevezésében a helységnév nemcsak területi meghatározást, de egyfajta minőséget is jelent.

Az utóbbi években merült fel annak igénye, hogy a vállalatok, vállalkozások engedélyeztessék a névhasználatot a helyi önkormányzatnál, hiszen a Kapuvár név használatáról a képviselő-testület dönt. A használatot kérvényezni kell(ene) az önkormányzatnál, ami azonban nem jár költséggel a vállalkozások számára, pusztán beleegyező nyilatkozatot ad a testület.

A városban több cég működik kapuvári elnevezéssel, ám néhány civil szervezetnek és egyesületnek is fontos a város nevének használata.
Az első kérést 2003-ban a Debreceni Hús Zrt. adta be az önkormányzathoz, a Kapuvári Hús Zrt. létrehozásához. Ugyanabban az évben Szűcs Kálmán és Südi Tamás kérte a névhasználat engedélyezését a Kapuvári Kertészet Kft. alapításához.

Kapuvári Hús Zrt.: A debreceni tulajdonosok voltak az elsők, akik engedélyt kértek a város nevének használatához.
Kapuvári Hús Zrt.: A debreceni tulajdonosok voltak az elsők, akik engedélyt kértek a város nevének használatához.

Nem csak cégeknek fontos a név engedélyezése, 2004-ben a városi fúvószenekar kért engedélyt a testülettől a Kapuvár Város Fúvószenekara Egyesület elnevezéshez.

Idén a képviselő-testület a Kétüsz Kft. kapuvári kirendeltségének cégátalakulás miatt engedélyezte a Kétüsz-Kapuvár Kft. név használatát.

A sornak azonban itt nem lenne vége, hiszen a városban működnek még cégek kapuvári elnevezéssel (többek közt Kapuvári Építőipari Zrt. vagy Kapuvári Ruhaipari Zrt.), ám néhány civil szervezetnek és egyesületnek is fontos az elnevezésben a város nevének használata, még ha ez idáig hivatalosan nem is engedélyeztették (Kapuvár néptánc-együttes).
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Markó Iván, `a kisfiú, aki alkalmatlan a táncospályára...`

Enese - Markó Iván volt a vendég az enesei népfőiskola legutóbbi rendezvényén. A művész készülő… Tovább olvasom