Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

„Vagyunk, érzünk, örülünk"

Másodízben rendezték Kapuváron a fogyatékkal élők „Tavaszi zsongás" című fesztiválját.

„Tavaszi zsongás" címmel második alkalommal rendezte meg a kapuvári Nyitott Kapu-Vár Térségi Szociális Szolgáltató Központ a fogyatékkal élők fesztiválját.

Ahogy Garabné Gulyás Mária intézményvezető elmondta, elsődleges céljuk, hogy a megye kilenc településéről érkezett csapatok tagjai barátkozzanak, megismerjék egymást és a versenyzés örömeit.

Közösségi élményekkel gazdagodva térhessenek haza Fertőszentmiklósra, Tómalomra, Sopronba, Zsirára, Nyúlra, Csornára, Győrbe, Mosonmagyaróvárra és természetesen a kapuvári fogyatékosok napközijébe. A kapuvári városi tornacsarnokban a fogyatékkal élők műsorán szurkolhattak egymásnak a csapatok.

Fogyatékkal élők fesztiválja: Óriási tapssal jutalmazzák egymás produkcióit, közösen örülnek a sikernek.
Fogyatékkal élők fesztiválja: Óriási tapssal jutalmazzák egymás produkcióit, közösen örülnek a sikernek.


– Mindannyian nyerünk, nemcsak a versenyzők, hanem a részt vevő civilek is, hiszen jobban megismerjük azt a világot, melyet a fogyatékkal élők nap mint nap megtapasztalnak – jelentette ki lapunknak dr. Puhl Imre, a zsűri egyik tagja. Hozzátette, a produkciókért kapott taps jót tesz a résztvevőknek, növeli önbecsülésüket. – Sok az önkéntes segítő is a programban – jegyezte meg a kapuvári orvos.

Királyné Simon Tünde győri mentor önismereti foglalkozásokkal segíti a megye fogyatékkal élőit. – Merjenek véleményt formálni a világ dolgairól, melyhez különböző foglalkozásokon keresztül jutunk el – mondta a mentor. – Néhol a legkisebb produkcióban van a legtöbb munka ezeknél az embereknél – tette hozzá.

– Legfontosabb feladatunk, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet – mondta lapunknak Garabné Gulyás Mária. A kapuvári intézményvezető kiemelte, immár hagyományos programjuk forrásának minden forintját helyi és környékbeli vállalkozók, civilek adták össze.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mesét mondtak

A Csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskolában idén is megrendezték a… Tovább olvasom