Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Vádemelés a fatolvaj ellen Mosonmagyaróváron

A lopott tüzelőt a gyanúsított lakása előtt megtalálták a rendőrök.

Maga a sértett tett feljelentést a rendőrség ügyeletén február 02-án arról, hogy Mosonmagyaróváron, házuk közös udvarának melléképületéből három köbméter felkuglizott tűzifája tűnt el, mintegy hetvenezer forint értékben. A tároló hátsó oldalát ismeretlen bontotta meg.

A rendőri vizsgálat megállapította, hogy a bűncselekménnyel a közelben lakó K. Gizella alaposan gyanúsítható.

A 60 éves asszony a rendőröknek elmondta, hogy a fa épület mellett talált rá az elszórt, kuglizott tűzifákra. Azt gondolta, hogy a fának nincs gazdája, ezért azokat a tárolónál talált nejlon zsákba szedte össze, majd hazavitte. A kötegeket ezt követően a lakása előtt található tárolóba pakolta ki.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság K. Gizella ellen betöréses lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást lezárta, az ügyet vádemelési javaslattal a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészségnek megküldte.

Olvasóink írták

  • 3. Filtec 2013. június 25. 21:50
    „Kap egy ejnye-bejnét, és kész. Egy percig sem fog ülni.”
  • 2. Mankapunka 2013. június 25. 16:17
    „Aki nem tart rendet magakörül, így jár.”
  • 1. atenyek 2013. június 25. 09:46
    „K. Gizella, nagyon hasonlít a híres elődre :))))

    Íme a friss magyar történelem egy szelete.
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Rep%C3%BCl%C5%91s_Gizi
    http://retrolegends.blog.hu/2013/05/16/repulos-gizi”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drogot találtak egy osztrák és egy olasz nőnél is Hegyeshalomban

Vadkender, hasis, marihuána, kristálypor és hallucinogén anyag került elő a külföldiek ruházatából. A vonaton buktak le. Tovább olvasom