Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Tízszer kevesebb ruhát gyűjtünk, mint a németek

Használtruha-gyűjtő konténerbe dobhatjuk be a városközpontban több éve azokat a holmikat, amelyekre már nincs szükségünk. E ruhák többsége rászorulókhoz kerül belföldre. Egy-egy konténerbe évente 2–3 ezer kilogramm ruha kerül.
Egy olvasónk állítja: már többször látta, amint lopnak a mosonmagyaróvári városközponti ruhagyűjtő konténerből. Illetve mellőle. Mivel előfordul, hogy az úgy tele van, hogy már mellé is kerülnek ruhák.

Mint megtudtuk: Győr-Moson-Sopron megyében nyolcvan-kilencven konténerbe vihetjük a használt ruhát. Ezek fele a győri hulladékkezelési rendszer hulladékudvaraiban, a másik fele – együttműködve társadalmi szervezetekkel és nagy kereskedelmi cégekkel – közterületeken található, elszórtan a megye városaiban.

Győr-Moson-Sopron megyében nyolcvan-kilencven konténerbe vihetjük a használt ruhát.
Győr-Moson-Sopron megyében nyolcvan-kilencven konténerbe vihetjük a használt ruhát.

„A ruhák begyűjtése, válogatása, értékesítése piaci alapokon történik (azaz erre nincs semmiféle állami, önkormányzati támogatás). A társadalmi szervezetek igényei szerint a legjobb minőségű darabokat az igénylő helyi szervezethez szállítjuk adományként. A begyűjtött textíliák többsége azonban olyan minőségű, hogy belföldön nem értékesíthető, csak ázsiai, afrikai szegény országokban van keletjük. A konténereket úgy alakították ki, hogy a lopás lehetősége csekély, és nem is jellemző" – mondta érdeklődésünkre Hartay Mihály, az üzemeltető Öko-Pack Nonprofit Kft. tanácsadója. Hozzátette, hetente általában kétszer ürítik a konténereket.

Magyarországon átlagosan 0,3–0,4 kilónyi ruhát gyűjt a szervezet fejenként, míg Németországban 3–4 kilogramm az éves átlag, vagyis a miénk tízszerese.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kalapács alatt marad az épület?

A régi pusztasomorjaiépületet hónapok óta próbálják értékesíteni. Ha eltekintenének az eladástól, egy egyesület jelentkezne az üzemeltetésre. A városatyák kezében a döntés. Tovább olvasom