Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 24°C Még több cikk.

Tiszteletbeli polgárok lesznek a végzett gazdászok

Ezentúl minden, a mosonmagyaróvári egyetemi karon végzett gazdász oklevele mellé a Mosonmagyaróvár Tiszteletbeli Polgára címet is megkapja. Hosszas vita után erről is döntött a képviselő-testület legutóbbi ülésén.
Hosszasan vitáztak a képviselők a testület által adományozható díjakról és elismerésekről szóló rendelet módosításáról az önkormányzat legutóbbi ülésén. A javaslat lényege három új kitüntető cím létrehozása volt. A Mosonmagyaróvárért Emlékérmet azoknak a magánszemélyeknek, illetve közösségeknek adnák, akik a nyilvánosság előtti elismerésre, megörökítésre, dicséretre méltó tevékenységet, eredményt tanúsítottak.

A Mosonmagyaróvárért Emlékérem további feltételei: a díjazottak jelentős mértékben hozzájárultak a város jó hírnevének terjesztéséhez, rangjának, vonzerejének emeléséhez, a város érdekeinek előmozdításához. A Polgármesteri Elismerő Oklevél Mosonmagyaróváron vagy a városért kifejtett kimagaslóan eredményes tevékenység elismeréseként járna, míg a Mosonmagyaróvár Tiszteletbeli Polgára címet a képviselő-testület a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Karán oklevelet szerzők számára adományozza annak megbecsüléséül, hogy a város jó hírét az ország határain belül és azon túl erősítik.

A javaslatot már előzetesen az igazgatási és ügyrendi bizottság egyhangúlag leszavazta és javasolta, vegyék le napirendről a kérdést. Szabó Miklós szerint a javaslat elfogadásával nevetségessé tenné magát a testület. Az ilyen díjaknak ugyanis rangjuk, súlyuk van, ám ezen előterjesztés elfogadásával mindez elvész. A Mosonmagyaróvárért Emlékéremmel kapcsolatban a képviselő kifogásolta, hogy az érem külső jegyeit nem határozták meg a tervezetben. A Polgármesteri Elismerő Oklevélről elmondta: eddig is adtak át polgármesteri elismerő oklevelet, ami így sem volt törvénytelen. A város tiszteletbeli polgára címnek pedig akkor van értéke, ha nem kaphatja meg mindenki. Ezt a rangot annak kell adni, aki sokat tett a városért. Ez elfogadhatatlan és méltatlan a többi városi elismeréshez. Eszerint ugyanis a végzős hallgatói névsort minden évben megszavazza majd a testület. A szakmát szerzettek is fontosak a város számára, így tehát elvileg a Hunyadi-iskola végzősei is megkaphatnák az elismerést. Kovács Tamás (MSZP) szerint ugyancsak méltatlan ez a díjhoz, az elismerést olyan hallgatóknak kell adni, akik valamilyen területen kimagaslóan teljesítettek.

Nagy István polgármester szerint éppen a képviselők felvetése méltatlan, ezzel az elismeréssel ugyanis a város jó hírnevét viszik tovább a gazdászok. A díj rangja pedig éppen azért marad meg, mert a testület adja. Iváncsics János alpolgármester hozzátette: ez egy megelőlegezett bizalom, befektetés a jövőbe. Ezzel emlékeztetett arra, hogy Kovács képviselőről „sem gondolták volna óvári egyetemi évei alatt, hogy egyszer ilyen nagy ember lesz".

A vita után végül a testület nagy többsége megszavazta a rendeletmódosítást.

A javaslatot már előzetesen az igazgatási és ügyrendi bizottság egyhangúlag leszavazta és javasolta, vegyék le napirendről a kérdést.

Olvasóink írták

57 hozzászólás
  • 57. pancser 2011. június 04. 00:01
    „Irigység, rosszindulat csakazértis, mint az óvodában!”
  • 56. kíváncsi 2011. június 03. 22:26
    „51! Végre egy igazi, komoly hozzászólás. Nagyon egyet értetek. Sajnos, már nincs miről beszélni és vitázni. Ez egy nem eléggé átgondolt, mérlegelt, kampánylépés volt. Sajnos. Vannak városok, ahol tényleg adnak városi elismerést nem ott élő, de ott tanuló diákoknak, viszont eredmények alapján, kimagasló eredményekért. Ezt elkpakodták, de már megvan.”
  • 55. pancser 2011. június 03. 21:27
    „54! "embertelen" Lepusztult kisváros Mosonmagyaróvár? Hát nem az, az ország legelső, érted, nem az egyik legelső hanem a legeslegelső. Dinamizmus, növekedés, fejlődés szinte minden területen és minden égtáj felé, tekintélyes gyermekszületési létszámmal , betelepüléssel az élen járunk, sőt megelőzünk a nagyobb városokat!”
  • 54. embertelen 2011. június 03. 20:05
    „Vajon megkérdezte-e a fidesz a narancsgőzös döntés elött a végzős gazdászokat, akarnak-e ennek a lepusztult kisvárosnak tiszteletbeli polgárai lenni?”
  • 53. Griffin 2011. június 03. 12:03
    „aki nem vágott már falhoz sörösüveget, az
    1.) vagy nem volt egyetemista
    2.) vagy emlékszik rá:-)))

    Ez alapján megítélni egy felsőoktatási intézményt...háááát..jó adag sértettség, rosszindulat, és mély butaság kell hozzá.”
  • 52. pancser 2011. június 02. 09:25
    „51! Itt kicsinyes irigység! Csak azt nem értem, aki 30-40 éve itt dolgozik az mit irigyel? Emberek az irigység a fő bűnök egyike!”
  • 51. itaksc 2011. június 01. 14:36
    „Többször elhangzott: "a kötődést erősíti". Ez igaz. De az is, hogy az a mosonmagyaróvári fiatal, aki itt érettségizett, más városban, más egyetemen tanult, - s vitte jó hírét városának - majd hazajött, és itt dolgozik tovább szakemberként, vagy akik éppen már 30-40 éve itt dolgoznak, tesznek a városért.... mit érezhetnek most, amikor "érdemtelenül" valakik kapnak egy címet, amit nagyon-nagyon sok fiatal és idősebb megérdemelten kaphatna. Persze csak akkor, ha megbecsülést kapnának azok is, akik "itteniek". Ennyit a lokálpatriotizmusról. Szerintem hibás ez a döntés, csak kár, hogy már hiába írogatunk róla - nem változik semmi. Milyen jó lett volna, ha előtte kérik ki a polgárok véleményét, ugyanis cél, hogy "gondoljuk újra a várost"! Vagy mégsem?”
  • 50. Contar 2011. június 01. 11:51
    „Ha végzős hallgatók "Tiszteletbeli Polgár" címet kapnak (nem értek vele egyet!), akkor ez az őket okítókat is megilletné minimum!”
  • 49. Mókacagás 2011. június 01. 10:11
    „Bár nem tudom, hogy az Ön politikával átszőtt életében dívik-e a határon túliakkal foglalkozni, de a keresést azért ajánlottam önnek, mivel meglátta volna, hogy a székely magyaroknak pályázniuk kell azért, hogy pl Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgárai legyenek.

    Köszönöm a szórakoztató perceket, kívánok nyugodt életet Önnek és családjának (esetleges kormányváltás után is :DDD )”
  • 48. Mókacagás 2011. június 01. 10:08
    „Pancser!
    Előző hozzászólásai után nem is vártam más választ! :Đ
    "A vita mögött kicsinyes irigységet, és ezt meglovagolni akaró politikai szándékot sejtek".
    Önből olyan szép szociológiai tanulmányt lehetne írni, nincs kedve kitölteni egy kérdőívet?”
  • 47. pancser 2011. június 01. 09:41
    „Tiszteletbeli polgár szóra nem keresek rá mert utálom a kőbe vésett fogalmakat amelyen aztán mindenki mást ért. minden vita mellőzése érdekében kijelenthetjük, ami nem árt a városnak azt szabad! A vita mögött kicsinyes irigységet, és ezt meglovagolni akaró politikai szándékot sejtek.”
  • 46. Mókacagás 2011. június 01. 09:13
    „Pancser!
    Olvassa el a cikket, ha még nem tette, mert kissé elkanyarodott a tartalmától.
    Ön már az egyetemisták lokálpatrióta érzelmeiről beszél és arról, hogy a városnak mit jelent az egyetem.
    A felháborodást a "minden egyetemista kapja meg" és a "rang felhígulása" (ha már szereti ezt a szót) gondolatok jelentik.

    Hogy a történet még viccesebb legyen, keressen rá "tiszteletbeli polgár" kifejezésre és pár oldalon keresztül olvassa el a címszavakat, illetve, hogy kik és hogyan kapták meg a rangot. :]”
  • 45. pancser 2011. június 01. 08:17
    „44-hez! Mi lesz a maradék 29 ezer 700-al, az ő véleményük nem számít. Ha rombolás az, hogy erősítjük a végzett gazdászok kötődését a városhoz, akkor büszkén vállalom.”
  • 44. Olajos 2011. június 01. 06:50
    „22. pancser
    Értelmezze helyesen a írásomat! Ön nem tartozik ama lakosság a közé, mivel csak rombol és nem épít. Akik velem egyetértettek, ( tudja vagy 300 emberrel beszéltem ) azok szerint ez egy nagy vicc!!!”
  • 43. pancser 2011. június 01. 00:43
    „A városból kikerülő diplomások kötődése egyértelmű, hiszen az ifjú felnőttkor az ami talán a legmeghatározóbb az ember életében. Tapasztalatból mondom, az ember mindig számíthat az egykori évfolyamtársaira a városban eltöltött közös évek alapján. a mosonmagyaróvári érzelmi szálak az élet végéig megmaradnak, nem egy öreg gazdásszal volt eszmecserém, tehát tudom. Az érdeklődés tehát marad, döntési lehetőség esetén az alma mater városa előnyöket élvez, még akkor is ha ezt nem illik bevallani. Szóval a kötekedőknek mondom, csak haszon származhat a tiszteletbeli polgár címból!”
  • 42. pancser 2011. június 01. 00:32
    „40-hez! Maradjunk abban, hogy a mosonmagyaróvári azonosságtudat az ember része és szubjektív. Isten mentsen attól, hogy már ezt is megpróbálja meghatározni valaki. Az emberek határozzák meg, alkotják városdukat és nem fordítva, az ateisták szerint persze a város tégla kő és aszfalt az ember pedig víz, ásványi anyag. Kedves "Bosmajor", hogy Neked mi jelenti a várost a te dolgod, nekem biztosan mást és ez így természetes.”
  • 41. Mókacagás 2011. május 31. 23:45
    „Pancser!
    Tényleg nagyon érdekes az észjárása.. Kormányokra fogni a képzés hígulását.. Cseréljen matek profot az óvári és az én egyetemem, garantálom, hogy aki óváron analízis ötöst írt, az ezután zh1-en nem csusszanna át!
    Hígul az oktatás? Verjék fel a bekerülési ponthatár minimumot, legyen alapfeltétel az emelt szintű érettségi és a nyelvvizsga, kíváncsi lennék hányan kerülnének be :)
    Nem az óvári diplomát/képzést akarom fújolni, igazából az sem érdekel túlságosan, ha az óvári egyetemisták viszik tovább a város hírnevét (így az én szülővárosom presztízse csak nőhet :) ), de politikai elvakultságából származó véleménye.. oké, gyarló vagyok még élvezem is a dolgot :D”
  • 40. BosMajor 2011. május 31. 23:04
    „Sajnálom, hogy ezek szerint egy ember számára nem volt egyértelmű a mondanivalóm: azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a kar és a város - értéket teremtve - 1000 szálon összefonódik: talán a néhány, Mosonmagyaróvárt legjobban meghatározó elem közül az egyik az egykori Akadémia és jogutódja, amely szintén szorosan kapcsolódik az összes többi elemhez. A 10 pont helyett írhattam volna sok egyéb mást is. Az okot, hogy ezeket hoztam fel példaként, már az előző hozzászólásomban leírtam (prózai: nosztalgia miatt a város hivatalos honlapját böngészve ezekbe botlottam bele, és a leírt gondolatok jutottak eszembe róluk). Egyébiránt a liberális jelzőt nem magamra véve, azt azért megjegyezném, hogy az említett 10 pontot nem a jobb, vagy a bal, illetve a liberális szavazók, hanem Mosonmagyaróvár polgársága állította össze annak idején. Akkori véleményük szerint ez az a 10 pont, amely a legjobban meghatározza a települést. Az pedig tény, hogy a jelenlegi, liberálisnak nem mondható városvezetés is szerepelteti a város hivatalos honlapján azokat, gondolom azért, mert szerintük is van valami kicsiny kis köze a felsorolásnak Mosonmagyaróvárhoz :)”
  • 39. angyalka77 2011. május 31. 22:04
    „36.Pancser. Képzeld jártam egyetemre. Menj el egyszer nézz meg egy előadást vagy vizsgát itt, főleg a fizetős szakokon egy 8.-os gyerek megoldaná pl. bármelyik matek vizsgát.”
  • 38. pancser 2011. május 31. 22:01
    „37! "RC" Ki sérteget kit, te csak az itt végzett gazdászokat, a testületet, a kormányt, a Fideszt és a Fideszre szavazókat. Ez ugye elég tág kör. 12 év kormányzás szoc-libek által, oktatás felhigulása is része tevékenységüknek, erről nem az egyetem, a professzorok, meg a diákok tehetnek.
    Egy várost identitáspontokba rögzíteni hülyeség, liberális lehetetlenség. mást jelent neked a város, mást jelent nekem, mindenkinek meg van a kötődése így vagy úgy. Az identitás csúnya, ronda idegen szó, van rá magyar kifejezés.
    Radnótit kell olvasni, világosan kifejezésre juttatja mennyire szubjektív a szülőhely szeretete, amely apró dolgok összessége. A várost annak szeretetét a szívünkben kirajzolódó képét, ne pontozza senki mint ahpgy a város egyik liberális prominense erőltette. A viszony a városhoz szubjektív, akárcsak a hazához, mindenkinek a lelkében sarjad ki.”
57 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Esély a jobb életre napi 200 forintból

Napi kétszáz forinttal támogat egy afrikai kisfiút, Lungelót a jelenleg Budapesten élő, de… Tovább olvasom