Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Szigorúbb büntetést a rapsicoknak!

„Halmaffia": Húsvét előtt a kerti tavakból kerülnek elő az ősszel lopott pontyok.

A húsvét előtt ismét megélénkülő szigetközi halmaffia megfékezésére szigorúbb törvényekre lenne szükség. Ezt támogatja két megyei országgyűlési képviselőnk is: Tóth Tiborné dr. és Firtl Mátyás. A halászati ellenőr szerint a szigetközi ember „vérében van" a halászat.
A Kisalföldben múlt héten (2007. március 20.) már beszámoltunk arról, hogy a környező országokban jóval szigorúbb büntetést kapnak a tetten ért orvhalászok, mint nálunk (Szlovákiában ez például bűncselekménynek számít). Megkeresésünkre két megyei országgyűlési képviselő is szigorúbb büntetés mellett foglalt állást. A lapunk által megkérdezett – névtelenséget kérő – halászati ellenőr elöljáróban a szigetközi orvhalászokról, a „halmaffiáról" beszélt.

Még halfeldolgozó cég is vásárol

– 1995-től egészen 2000-ig a halárak folyamatosan emelkedtek: egyre nagyobb lett a kereslet a piacon, a vendéglősök körében főleg a süllőre, pontyra, csukára – kezdte. – Azokban a szigetközi falvakban, ahol viszonylag nagy a munkanélküliség, egyesek számára az orvhalászat megélhetési formává vált. A módszerek egyre kifinomultabbak lettek. A korábbi villanyozás szinte teljesen eltűnt, bár Alsó- és Közép-Szigetközben még mindig „dolgozik" egy rapsic, aki osztrák „zselés-akkumulátoros" villanygépet használ. A minap például hetven kilogramm süllőt szerettek volna értékesíteni még az őszi „fogásból": a halat fél éve saját házi tavukban tartották. A kertek végében egyébként egyre gyakoribbak az illegális gödrök, ahová a lopott hal kerül: húsvét és karácsony előtt aztán jó pénzért lehet ezeket eladni.

– A bennfentesek szerint kitűnő felvásárlóhely Darnózseli, Gyirmót, Győrújfalu és a mosonmagyaróvári piac környéke is. Több tíz, akár száz kilót el lehet adni házalással: a kocsikkal az üzletek elé állnak, onnan kínálják áruikat. Az olcsó, kilónkénti háromszáz forintos keszeg, márna, dévér versenyképesebb a húsnál, szívesen vásárolják. A harcsára, süllőre, pontyra inkább a vendéglősök körében nagyobb a kereslet. Sőt, halfeldolgozással foglalkozó cég is vásárol a rapsicoktól. Olyan eset is akadt, amikor lefagyasztva Ausztriába vitték a süllőt, hisz ott rengeteget importálnak ebből a fajtából. Sajnos akadnak olyan tótulajdonosok is, akik ismeretlen eredetű élő halat is vesznek s tesznek a tavukba.

A merítőhálózás néha csak „alibi"

– Az orvhalászok által leginkább látogatott helyek közé tartozik a rajkai Duna-ágrendszer, Dunasziget, Kisbodak, az ásványrárói Bagaméri-ágrendszer környéke, a Mosoni-Duna és a Rába áradások idején. Elég sok gond van az engedéllyel rendelkező táplisokkal is. Ők naponta hivatalosan 30 kilogramm fehér és 15 kiló nemes halat foghatnak. Ám legalább harmincan (a négyszáz engedéllyel rendelkezőből) emellett illegálisan nyakzóhálókat is tesznek a vízbe s rabolják a folyókat. Aki ismeri a vizet (a vermelőhelyet, pangóvizeket), ma is tud halat fogni, bár jóval kevesebb a zsákmány, mint néhány évtizeddel ezelőtt. A napokban egy lébényi férfi például másfél óra alatt 15–20 kilogramm fehér halat fogott a Pókmacskási-zárásnál. A szigorúbb fellépés miatt a rapsicok egy része mostanra kiszorult a magántavakra, egyesületi vizekre.

A Szigetközben húsz csoport az orvhalászatból él

– Szerintem nem a pénzbüntetés emelése a megoldás az orvhalászok elriasztására, hanem szigorúbb büntetésre van szükség. A bírság árát ugyanis egy pontyíváskor „megfogják". Ráadásul a halászati ellenőröket is gyakran megfenyegetik: a múltkor Lipóton egy zárásnál döntötték keresztbe a fákat, hogy ne tudjunk autóinkkal visszajönni. A Szigetközben körülbelül húsz csoport két évtizede az orvhalászatból él. – Hogy miért van itt ennyi rapsic? A szigetközi ember „vérében van" a halászat. Ez egy szenvedély, melytől nem tud megszabadulni – mondta.

Ha összefognának a képviselők

Tóth Tiborné dr. mosonmagyaróvári országgyűlési képviselő a Kisalföldből értesült arról, hány orvhalász bukik le – szinte hetente – a Szigetközben. „A szakemberek által is jónak tartott formában, a lehető legszigorúbb büntetést tartalmazó törvénymódosítás mellett foglalok állást" – mondta. Firtl Mátyás, a térség másik országgyűlési képviselője is kiemelte: leginkább a Kisalföldben olvas az orvhalászok ténykedéséről. „Ez alapján úgy látom, szükségszerű lenne a halállomány szigorúbb védelme: támogatnám a törvénymódosítást. Több itteni képviselővel közösen összefogva állhatnánk a módosító javaslat élére" – mondta.

Cséfalvay Attila

A jelenlegi tételek

A halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény szerint a halászati hatóság által kiszabható halvédelmi bírság mértéke kétezer forinttól százezer forintig terjedhet. A bírságot a határozat jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül kell megfizetni a jogszabályban meghatározott számlára.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vadasparkok csak engedéllyel

Egy bekerített magánhalastó mellett tartott szarvas sebzett meg három orvhalászt nemrégiben egy szigetközi faluban. Egyre divatosabb lett a házi vadtartás, pedig a vad az állam tulajdona, jogszerűtlen befogása bűncselekménynek, lopásnak és szabálysértésnek számít. Vadaskertet csak tenyésztés és vadászat céljából, vadasparkot kutatási, bemutató és oktató célból lehet létesíteni. Tovább olvasom