Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Rapsicok: reflektorral, szigonnyal csukáztak

Halászi - A körzeti megbízott csónakját elkötve a hétvégén néhány rapsic – reflektorral megvilágítva a tiszta vizet – szigonnyal ˝fogta ki˝ a csukákat a Gazfűi-csatornánál.

Szombat este egy arra járó arra lett figyelmes, hogy ismeretlenek a Gazfűi-csatornánál akkumulátorral ˝dolgoznak˝. Azt gondolta, elektromos halászat folyik, így bejelentést tett. Információink szerint az egyik körzeti megbízott indult a helyszínre, s ő vette észre a csónakban tevékenykedő férfiakat. Meglepetésére az is kiderült: a saját elkötött ladikjából fogják a halakat. Hamar kiderült azonban, hogy nem villanyozásról van szó. A rapsicok ugyanis az akkumulátorral és egy reflektorral a kristálytiszta vizet világították meg, így könnyen észrevették a vízszélekre húzódó csukákat. Ott szigonnyal csaptak le rájuk, így szedték ki a vízből a halakat. Több csuka volt már a zsákmányuk, amikor kiérkeztek a rendőrök. A rapsicok a ladikot, a felszerelést is hátrahagyták, s futva menekültek.

Nem először buknak le szigonyozók: korábban a Rába és a Marcal árterében egy gyirmóti rapsic pontyot fogott ezzel a módszerrel, amikor lebukott. Akad egy másik réteg, amely felveszi a búvárruháját, s a környékbeli kavicsbányákba megy. A módszer ott is – Csorna mellett, Győr környékén – hasonló: szigonnyal szedik ki a vízből a harcsákat.

Az ügyben lopás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indult nyomozás.

Olvasóink írták

  • 1. Baradlay 2009. október 29. 22:55
    „<moderálva> Rend a lelke mindennek!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szemtanúkat keresnek

Egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázása érdekében várja szemtanúk jelentkezését a… Tovább olvasom