Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Öt évig még biztosan működik a Fiók

Önkormányzati fenntartás alá került át a Fiók Ifjúsági Klub február elsejétől, mivel az előző 24 hónapos szerződésük lejárt. Az ötéves fenntartási kötelezettség értelmében a következő fél évtizedben biztosan működni fog az egyesület.
A Fiók Ifjúsági Klub két évre szóló fenntartási időszaka idén január 31-én lejárt. A projekt zárása, elszámolása folyamatban van.

A tanácsadók és az eddigi részállású szakemberek is segítik tovább a működést, immáron önként. Ám szerencsére önkormányzati fenntartás alá kerültek február 1-jétől, ami azt eredményezi, hogy az elkövetkezendő öt évben biztosan működni fog a klub. Ebben közreműködik a Flesch Károly Nonprofit Kft. is, hiszen a helyet és az infrastruktúrát a Flesch-központ biztosítja.

A változásoktól függetlenül minden program folytatódik tovább: a pszichológiai, jogi, pénzügyi, pályaválasztási, munkavállalási tanácsadások is, csak időpontot kell egyeztetni.
Tavaly több mint 60 koncertet szerveztek, ahol összesen több ezren vettek részt. A 60 együttesből 20 profi volt, a többi pedig a helyi amatőr zenekarok bemutatkozását segítette.

Gyurics Nikoletta, a klub ifjúsági tanácsadója elmondta, hogy több programjuk szakmai együttműködéssel függ össze az Eurodesken keresztül, mint például a fiatalok demokráciára nevelése rendezvényük. Hozzátette, szeretnék továbbvinni az európai uniós vonalat.

Bejczi Kata ifjúságsegítő elmondta: várják az amatőr fellépők jelentkezését. Szeretnék folytatni a tehetséggondozó szerepüket. Megtudtuk továbbá azt is, hogy a klub a nagyobb programjaikra pályázati támogatókat keres. Mindemellett a napi programok is megmaradnak.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Kérjenek elnézést˝

A szelektív hulladékgyűjtő edények kiosztásával kapcsolatos gondokra hívta fel a figyelmet Szentkuti… Tovább olvasom