Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Nem a város tett feljelentést a ˝kilométeres vitában˝

A szokásosnál nagyobb aktivitás mutatkozott a napirend előtti felszólalásokban a képviselő-testület utolsó ülésén. Újra előkerült a Volán ˝kilométeres vitája˝ és az éjszakai randalírozások.

Utolsó ülését tartotta jelenlegi összetételében és létszámában Mosonmagyaróvár képviselő-testülete csütörtökön. A tanácskozás kezdetén Szabó Miklós polgármester a képviselők elmúlt négyéves munkáját megköszönve kiemelte: a válság sújtotta időszak ellenére is eredményes négy évet zárt az önkormányzat, ezek az eredmények pedig közösek. Köszönhető ez többek közt annak, hogy pártpolitikai csatározások nélkül tudott működni az önkormányzat.

Napirend előtt Nyitrai József (Labe) kifogásolta, hogy miután az előző testületi ülést követően Muráncsik László ügyészségi feljelentést tett a helyi buszközlekedésben szerinte hiányzó egymillió kilométer miatt, a polgármester az egyik országos televíziónak azt nyilatkozta: peren kívül kell megegyezni ebben az ügyben a Kisalföld Volánnal. A képviselő szerint elengedhetetlen a rendőrségi vizsgálat és amennyiben bebizonyosodnak a felvetéseik, a városnak vissza kell követelnie a több százmillió forintot. Szabó Miklós elmondta: ilyen nyilatkozatot nem tett a televíziónak. Az ügyészségi feljelentésről pedig csak a sajtóból értesült. Szerinte erről az eseti bizottságnak tájékoztatnia kellett volna a városvezetést is. A polgármester hangsúlyozta: ezt a feljelentést a képviselő és nem a város tette.

Szentkuti Károly (Pro Urbe) az Ady Endre utcában esténként dúló áldatlan állapotokra hívta fel a figyelmet napirend előtt. A képviselő szerint az utcában működő kocsma vendégeinek gyakran hajnalig tartó randalírozásai a környéken lakók nyugalmát veszélyeztetik, ezért kérte a jegyzőt, hogy tegyen valamit a probléma megoldása érdekében.

Dr. Németh Andrea elmondta: a napokban érkezett bejelentés ebben az ügyben, amit rövid időn belül kivizsgálnak. Emellett a hivatal a rendőrséggel közösen ellenőrzéseket végez majd a környéken. A jegyző hozzátette: az utóbbi időben a város más részeiről is érkeztek hasonló panaszok, ezért egy olyan helyi rendelet megalkotását tervezik, amivel a vendéglátóegységek éjszakai nyitva tartását szabályozhatják. Ez azonban alapos előkészítést igényel.

(A tanácskozás napirendjeiről később számolunk be.)

Olvasóink írták

  • 7. pancser 2010. szeptember 21. 12:16
    „A csend és a rend híve vagyok. Az mégis csak tülzás, hogy vannak éjszakák nyáron, hogy teljes hangerővel dübörög a zene a többség, a pihenni vágyók bosszantására. Még az is megkérőjelezhető, hogy nappal köteles vagyok-e tudomásul venni, hogy az általam szörnyen utált csipkés kombiné című ocsmányságot vasárnap délutáni szieszta idején kéretlenül hallgatnom kelljen. Mindezt úgy, hogy közben az úr füvet nyír benzinmotoros fűnyiróval. Sok város már elindult a csend az irányába, mi még nem.”
  • 6. Rudolfi 2010. szeptember 21. 10:34
    „SZerintem megkell akadályozni a rendbontokat,nem pediglen a kocsma ahibás.Az tény,hogy azemberek nyugalomravágynak pihenniszeretnének.Nem mindenesetben a szorakozóhely ahibás.Hanem az aki nemtudbeilleszkedni és nemtud alkalmaszkodni.”
  • 5. Japo 2010. szeptember 19. 16:41
    „Bocs az új bérlőről nem tudtam és nem ma jártam ott. Ebben a megvilágításban igazuk van a lakóknak. Elnézést ezt kötelességemnek éreztem leírni. Még 1x Bocs!”
  • 4. Lakó_2010 2010. szeptember 19. 09:41
    „Szerintem nem számít, hogy ki mikor költözött. A kocsma új bérlője pl. idén júniusban.
    Egy sima városi polgár is panaszt tehet azokért az állapotokért, ami éjszakánkén ott folyik.
    Hangoskodás, káromkodás, az utcát többen összetévesztik az illemhellyel, az utcán fogyasztanak alkoholt. Kiskorúak 12- 17 évesekig ott lebzselnek, és óránként megkapját a "betevő" alkohol adagjukat, várakozás közben pedig hangokodnak, játszanka, sikítoznak stb. Furcsállanám, hogy a hozzászólóknak ez fel sem tűnik!
    Egyébként az ottlakók kb 30-an aláírva adtak be panaszt az Önkormányzatnak, tehát nemcsak Szentkuti úr!
    Becsületére legyen mondva, az hohgy eddig nem akarta felhasználni "politikai" befolyását a személyesnek is beállítható ügyben, de így 30-ad magával már más a helyzet.
    Egyébként tudomásom szerint a városban máshol is vannak hasonló problémák, pl. Jókai út.
    Mégegyszer szeretném leszögezni, hogy a helyzet idén az új bérlő megjelenésével romlott drasztikusan.
    Aki ezt tagadja, az valószínűleg elfogult, vagy tök részeg amikor arra jár.”
  • 3. Japo 2010. szeptember 19. 08:18
    „Először az Ady utca egyirányusítását keverte ki,hogy kisebb legyen a forgalom, most a kocsma, holnap meg a szomszédok?”
  • 2. Japo 2010. szeptember 19. 08:01
    „Ez megint csak rizsa. Szentkuti barátunk költözött a kocsma mellé és nem fordítva. Vagy csak ügyes trükk ez is mert valakinek fáj, hogy az egyetemisták nem a beachet látogatják?”
  • 1. Lone_wolf.. 2010. szeptember 18. 15:02
    „Némileg túlzóak ezek a "randalírozások".”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vadásznap a mosonmagyaróvári lőtéren

Tizenharmadik alkalommal rendez vadásznapot a Lajta-Hanság Zrt. szombat délelőtt 10 órától a… Tovább olvasom